A Dal 2019

Férj és feleség A Dal 2019 színpadán

Kedves Világ! – A Dal 2019 színpadán egy házaspár, aki ezzel a számával akár a világot is képes lenne meghódítani. Antal Tímeát már 2015-ben megismerhette A Dal közönsége, akkor Woke Up This Way című dalával a középdöntőig jutott. A Dal 2019-ben Demko Gergővel közös Kedves Világ! című daluk jutott a legjobb 30 szerzemény közé.

A fiatal erdélyi énekesnőt, Antal Tímeát 2012-ben ismerhette meg az ország egy zenés tehetségkutató műsorban. Egy évvel később a Transylvania Music Awardson a közönségszavazatok révén megválasztották „Az év női felfedezettjének”, illetve munkája elismeréseként „Az év női hangja” címet is hazavihette. Első önálló száma 2015-ben jelent meg Elég címmel, amit számos másik népszerű sláger követett, mint a Közelebb, vagy a Százszorszép.

Tímea karrierjében fontos szerepet játszik az idei év, hiszen 2018 novemberében jelent meg első lemeze, Még az úton címmel.

fotó: Lakos Gábor fotó: Lakos Gábor

Demko Gergő már középiskolás korában elkezdett zenélni, jazz-zongora szakon. Karrierjében az igazi mérföldkövet az jelentette, hogy 2008-ban a Bon-Bon zenekarban zongorázott. Ezután Rúzsa Magdolna zenekarában állandó helyettes volt. 2013-ban a Thália Színház zenei vezetőjeként tevékenykedett, valamint ez évtől kezdődően a Roland East Europe hangszergyártó cég támogatott művésze lett.

Demko Gergő jelenleg felesége, Antal Tímea zenekarának zenei vezetője és producere.

Antal Tímeát első alkalommal 2015-ben köszönthette A Dal közönsége. Ebben az évben a Woke Up This Way című dalával a középdöntőbe jutott, illetve dala A Dal 2015 Akusztik versenyben második helyezést ért el.

A legjobb harminc dal közé jutott Kedves Világ! című daluk zenéjét Timi szerezte, míg a dalszöveg Szigyártó Johanna munkáját dicséri.

Kapcsolódó Cikkek