A Dal 2019

Hihetetlen tehetség A Dal színpadán

Szemvillantásnyi idő alatt robbant a magyar slágerlisták élére Heatlie Dávid. A tehetséges énekes következő célja, hogy A Dal 2019 közönségét is meghódítsa La Mama Hotel című dalával, amely a legjobb 30 dal közé jutott.

Dávid a zenei világban cseperedett fel, hiszen édesanyja – Csepregi Éva – miatt rendszeres látogatója volt a Neoton koncertjeinek. A próbákon előszeretettel ült be a dobok mögé, így nem csoda, hogy hamar profi dobossá vált. Szentendrén kezdte elsajátítani a dobolás alapjait és a sok gyakorlás hamar meghozta a gyümölcsét: 2005-től a Neoton Família Sztárjainak lett a dobosa. Ugyanebben az évben a Neoton Népstadionban tartott koncertjén Dávid ismét bemutatkozott a dobok mögött: több tízezer ember hallhatta tehetségét. Később, 2010 és 2013 között a GET Free formáció énekese és dobosa lett, majd 2012-ben megjelent egy albumuk GET Free/Szevasz Panasz címmel., majd 2013 és 2016 között ütötte a ritmust a Groovehouse és a Ricsárdgír zenekarokban is. A fiatal zenész több dalt is írt mind magának, mind pedig édesanyja számára.

Fotó: Lakos Gábor Fotó: Lakos Gábor

A zeneszerző idén jelentkezett a Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakára: elmondása szerint több lábon szeretne állni, és egyre jobban érdeklik a filmek.

Csepregi Éva és Bob Heatlie (angol zeneszerző) fia titokban jelentkezett A Dal 2019 versenyére. Édesanyjának csak akkor szólt, mikor kiderült, a La Mama Hotel című számával bejutott a legjobb harminc versenyző közé.

Dávid tehát A Dal 2019 színpadára a La Mama Hotel című saját szerzeményével lép fel, és versenyez Magyarország legjobb dala címért.

Kapcsolódó Cikkek