A Dal 2019

Az énekesnő, aki a legjobban ismeri A Dal színpadát!

Maradj még – a dal, amelynek előadója abban bízik, hogy a közönség is ezt fogja gondolni róla és előadásáról A Dal 2019 színpadán. Kyra már nem először hódítja meg A Dal színpadát, 2013 óta állandó vokalistája a műsornak, majd 2017-ben saját dalával is színpadra állt a legjobb 30 között.

Fedor Kyra 13 évesen kezdte énektanulmányait Pintácsi Viktória énekiskolájában, majd a Kőbányai Zenei Stúdióban Munkácsi Bea tanítványaként folytatta. A nagy nyilvánosság előtt alig 15 évesen tűnt fel egy tehetségkutató műsorban, 1998-ban, ahol egészen a döntőig menetelt, műsorával körbe is járta az egész országot.

fotó: Lakos Gábor fotó: Lakos Gábor

A magyar könnyűzene szinte minden nagyságával zenélt, énekelt már együtt. Az elmúlt években rendszeresen feltűnt egyebek mellett Charlie, Demjén Ferenc, Rácz Gergő, Kökény Attila és Király Viktor produkcióiban is. 2013 óta az Abrakazabra zenekarral járta az országot. 2014-ben Kállay Saunders András oldalán részt vett A Dal 2014 showműsor döntőjében, és elkísérte őt Koppenhágába is a nemzetközi döntőbe. 2016 óta kizárólag szólóban dolgozik. Szerzeményei komoly, de mai hangzású, tartalmas, izgalmas hangszeres és vokális megoldásokkal játszó zenei világot teremtenek.

Kyra két éve is megmérette magát A Dal 2017 színpadán, akkor Got to be a day című szerzeménye bekerült a legjobb 30 dal közé.

Idén, A Dal 2019 legjobb 30 előadója közé Maradj még című dalával mutatkozik be a közönségnek.

Kapcsolódó Cikkek