A Dal 2019

Mező Misi

Énekes, zenész, a Magna Cum Laude együttes frontembere. 2018 óta A Dal zsűritagja.

Mezo_Misi

Gyulán született, három testvérével együtt muzsikus családban nevelkedett. Az általános- és középiskolás évei alatt különböző zenekarokban zenélt. Először a Három Amigo nevű iskolai zenekarban játszott, majd a La bomba zenekarban sajátította el a zenélés és a színpadi jelenlét alapjait.

2005-ig játszott ebben a formációban és az ezzel párhuzamosan, 1999-ben megalakult Magna Cum Laude zenekarban, amelynek kezdete óta énekese.
A zenekar dalai népszerűek, ezt bizonyítja az is, hogy a Színezd újra! című daluk a Szegedi Ifjúsági Napok himnusza lett, vagy a Vidéki sanzon-t az S.O.S. szerelem! című film betétdalának választották.

2007-ben Fonogram-díjat vehettek át Az év hazai popalbuma kategóriában.
A legnagyobb elismerés számukra a közönség szeretete, hiszen folyamatosan teltházas koncerteket adnak.

Kapcsolódó Cikkek