Közelről: KönyvtárMozi

A november 14-i adás tartalmából
 

November 12-e a szociális munka napja. A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások területén jelenleg mintegy 93 ezren dolgoznak idehaza. A segítő szakmát választók – legalábbis egy felmérés szerint – nem a pénzért, hanem elhivatottságból maradnak sokszor egy életen át a területen. Juhászné Ceglédi Tünde a miskolci Drogambulancia vezetője hosszú évek óta. Ez egy speciális szelete a segítő szakmának, ahol nincs mindig siker, és nehéz feldolgozni, hogy egyre több a 14-15 éves fiatal, aki ide kerül. A riporter B. Tóth Erika.

Hallgassa meg!

A könyvtárellátó szolgáltató rendszer kiépülésével, az ötezer fő alatti településeken a könyvtárbuszok üzembe állításával, valamint a telepített kis könyvtárak létrehozásával Baranya megyében sikerült elérni azt is, hogy egyre több kistelepülés kapcsolódik a KönyvtárMozi kezdeményezéshez is. Eddig 59 falu kis könyvtárában vetítettek a gyerekeknek és a felnőtt korosztálynak népszerű magyar filmeket – az elmúlt két évben összesen 450 alkalommal, amire több mint hétezer lakos látogatott el. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a pécsi Csorba Győző Könyvtár munkatársai továbbfejlesztették KönyvtárMozi szolgáltatásukat, és ún. FilmPakkokat alkottak. Ezek műanyag dobozokba zárt dokumentum-csomagok, amik az animációs- és játékfilmekhez kínálnak tematikus segédletet. Elsőként Pajor Zsófiát, a Csorba Győző Könyvtár FilmPakk programjának koordinátorát kérdezte Schweier Rita.

Hallgassa meg!

Szobrot kapott Szlovákiában Vidróczki Márton. A híres magyar betyár 180 éve született, és a közhiedelemmel ellentétben nem csupán a Mátrában „legeltette nyáját”. Tiszteletet azzal vívott ki a nép körében, hogy amit elvett a gazdagoktól, azt a szegények, a rászorulók közt osztotta szét, és noha törvényen kívüli volt, vért sohasem ontott. Sok-sok történettel emlékeztek rá a hétvégén az egyházasbásti Pogányvár Fogadónál. A riporter Tarnóczi László.

Hallgassa meg!

Cervenák Lászlóné Marika 12 éve cukorbeteg, 2-es típusú, gyógyszerrel kezelt. Őt és betegtársát, Vinesz Lászlót Gergácz Anikó kérdezte.

Hallgassa meg!

Schádi Tamás István elmenekült a szülői házból, gyermekként 2 évet élt Budapest utcáin. Rendszeresen aludt vasúti kocsikban. Később nevelőintézetbe került, fiatal felnőttként szüleihez hasonlóan alkoholproblémákkal küzdött. 2010-ben mesélt először a Magyar Rádióban életéről, akkor utcaseprőként dolgozott. Bak Anita kérdezte.

Hallgassa meg!

7 év telt el azóta. Vajon hogyan él alkohol nélkül Tamás? Mivel foglalkozik ma?

Hallgassa meg!

Magyar fotós képét díjazta a NASA. November elején a NASA szakcsillagászai ugyanis a nap képének választották Bagi László NGC891 elnevezésű galaxisról készült felvételét. A végleges kép több mint egy napnyi expozíció eredménye. Az asztrofotóssal Nagy Nóra beszélgetett.

Hallgassa meg!

Közelről – Kossuth – November 14., kedd 15:35

Szerkesztő: Bak Anita és Kránitz Balázs
Műsorvezető: Süveges Gergő
Gyártásvezető: Rácz Szilvia
Hangmester: Kocsis Tamás
Munkatárs: Soós Zoltán

Tovább a műsoroldalra  >>>

Olvasson tovább