Közelről: 150 évvel ezelőtt alakult meg a Főkert

A november 21-i adás tartalmából
 

6 millió négyzetméternyi zöld területet kezelnek, több mint 340 helyszínen – a budapesti zöld területekért a Fővárosi Kertészet felel, akik kerek évfordulót ünnepelnek idén: 150 évvel ezelőtt alakult meg ugyanis a Főkert. Ebből az alkalomból most egy könyvet is kiadtak, Dékány Szilveszterrel a Főkert munkatársával Nagy Nóra beszélgetett.

Hallgassa meg!

Lomnicon januárban tartják a magyarok nagy berukkolását, a Hórukkot, februárban pedig Donovaly ad majd otthont a magyar országos gyermek síversenynek – jelentették be a szervezők a napokban Budapesten, a Szlovák Intézetben. De amit bejelenteni sem kellett, mert már az internetes webkamerákon láthatjuk, hogy Szlovákiában hóval borítottak a sípályák, elkezdődött az idei síszezon. Tarnóczi László riportja.

Hallgassa meg!

Egyre súlyosabb ágyhiánnyal küzdenek a brit kórházak. Műtétek maradnak el, mivel a foglaltságok miatt nem tudják a tervezett időpontban fogadni a beavatkozásra váró betegeket. Egy egészségügyi szolgálat azzal az ötlettel állt elő, hogy hozzanak létre egy alternatív, vagy köztes ápolási módszert, ami arról szólna, hogy magánházaknál helyeznék el azokat a betegeket, akik segítségre szorulnak, viszont nem igényelnek szoros orvosi felügyeletet. Az ötletgazdák szerint megvalósítható a program, az ellátó intézmények kételkednek ebben. De azért – kísérleti szinten – megpróbálják. London, Tóth Vali.

Hallgassa meg!

Máris érkezik hozzánk tehát az ezüstérmes csapat két tagja, előtte azonban jöjjön egy kutatóműhely, ahonnan a SpamAndHex is indult: a CrySyS Adat- és Rendszerbiztonság Laboratórium a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemem Híradástechnikai Tanszékén működik, 2003 óta. Az alapítókkal Buttyán Leventével és Bencsáth Boldizsárral Nagy Nóra beszélgetett.

Hallgassa meg!

Costa Ricában rendezték meg az idei World Robot Olympiad versenyt, amire a világ 60 országából érkeztek versenyzők. A megmérettetésen több kategóriában is indultak magyarok, a legjobb helyezést az InnoRobot-X nevű csapat érte el, ők az Advanced Robotic kategóriában lettek ezüstérmesek. A BME Gépészmérnöki Kar mechatronika szakos hallgatói tegnap érkezetek haza a versenyről, a csapat két tagjával Lengyel Richárddal és Emmert Gergővel beszélgetett Nagy Nóra.

Hallgassa meg!

55 éves az Omega együttes, a jubileumot a legendás zenekar egyéves koncertkörúttal ünnepli. Új CD-vel is jelentkeztek, a Volt egyszer egy vadkelettel, ami nem más, mint fiatalkoruk időszakának felidézése, a hidegháború és vasfüggöny sújtotta keserédes évek közép-európai hangulatainak újraélése. A koncertkörút első állomása a héten Salgótarjánban lesz, a készülődésről kérdezte Tarnóczi László a főszervezőt, és az Omega énekesét, Kóbor Jánost.

Hallgassa meg!

Közelről – Kossuth – November 21., kedd 15:35

Szerkesztő: Nagy Nóra – Kránitz Balázs
Műsorvezető: Süveges Gergő
Gyártásvezető: Rácz Szilvia
Hangmester: Kocsis Tamás
Munkatárs: Fáczán AndreaTovább a műsoroldalra  >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább