Egyéb

Szombat reggel a világ tetején

A november 25-i adás tartalmából
 

- A munkahelyén kívül olvas céges levelezést? Gyakran töpreng munkájával kapcsolatos kérdéseken otthon, esetleg este vagy utazás közben is előkerül a laptop? Németországban is felfigyeltek erre a trendre, éppen ezért sürgeti a rugalmasabb munkaidőről szóló szabályok bevezetését a német kormány mellett működő Gazdasági Bölcsek Tanácsa. A rugalmas munkaidő igénye a munkaadói oldalról is felmerült már. Az egyik legnagyobb német cégnél, a Boschnál például azóta okoz gondot a jogszabály, hogy a munkatársak laptoppal dolgoznak. A vállalatnál 100 ezer alkalmazottat érint a kérdés: munkaidőnek számít-e, ha otthon, a vonaton, vagy egy kávézóban intézik a hivatalos ügyeket? (Trauttman László, Corvinus Egyetem)

Hallgassa meg!

- Finnország 100 éves. Az egyik legismertebb magyarországi zenészcsalád, amelynek gyerekei Finnországban váltak zenésszé, a Bogányi-család, mind a négyen zenészek, gyerekként kerültek a skandináv államba, a jövő heti magyarországi nagykoncerteken mind fellépnek. Bogányi Bence fagottos azóta Berlinbe költözött. Ő mesél a finnekről, a gyermekkori emlékeiről, és az ország természeti szépségeiről.

Hallgassa meg!

- Jelentős változáson megy át az indiai Himalája, egyebek mellett átalakulóban vannak a gleccserek, a klímaváltozás hatására sokat változott a táj képe, a hegymászásra építő vállalkozások miatt pedig egyre jelentősebb a turizmus. Mit tapasztal a hegymászó? Mécs László 20 évvel ezelőtt járt ott először, azóta számtalan alkalommal visszatért. Hogyan alakul át a világ teteje? Hogyan élnek ott a helyiek? (Mécs László)

Hallgassa meg!

- Van, amikor 40 másodperc, van, amikor 1 perc 20 másodperc. Jellemzően ennyi időt tölt a levegőben a világ legrövidebb menetrend szerinti légi járata. Fent, Skócia északi részén szökellnek a gépek két sziget között. De miért éri meg fenntartani a Logan Airnek a légi hidat? Az Orkney-szigetek azonban elsősorban nem erről nevezetes: a kutatók a brit kultúra bölcsőjének tartják, ahol 5000 évvel ezelőtt olyan alkotások születtek, mint Stonehenge. A szigeteknek egyre nagyobb turistaáradattal kell megbirkózniuk, amit a helyiek egészen egyszerűen már nem tudnak kezelni. Sokan a világörökségi helyszínek miatt is aggódnak.

Hallgassa meg!

- Bővül a nyilvánosság számára látogatható Gaudí-épületek listája Barcelonában: a napokban nyitotta meg a kapuit a La Casa Vicens, az első a világhírű építész által tervezett lakóépületek közül. Milyen volt Gadudí megítélése a saját korában? Sztárépítész vagy megosztó személyiség volt? Kik finanszírozták a művészetét? Miért volt akkoriban jó terület a kísérletezéshez Barcelona? (Kádár Bálint, docens, BME)

Hallgassa meg!

- Enyhítendő a belvárosi dugókon, és megkönnyítendő a turisták mozgását, új közlekedési eszközzel bővül Jeruzsálem kínálata. A tervek szerint az elkövetkező években lanovka épül, amely a zsúfolt utcák fölött viszi majd a látogatókat a Siratófal közelébe. A turisztikai miniszter támogatja a beruházást, míg több szervezet a városkép miatt aggódik.

Hallgassa meg!

- Nemzetközi sport – Februárban téli olimpia. Tengerpart, hegyoldal, változatos táj. De mi minden fogadja majd a sportolókat és a látogatókat Pjongcshangban? A 700 méter feletti magasságban elterülő település és annak környéke ideális hely a téli sportokat kedvelők számára. Nem véletlen, hogy a város régóta pályázott az olimpia megrendezésének jogára, de csak többszöri próbálkozás után kapta meg a lehetőséget 2011-ben. Mi minden készült el az utóbbi években? Milyen nagyberuházások zajlottak a térségben?

Hallgassa meg!

- A wimbledoni teniszmeccsek őre. Rufus, a Harris ölyv valódi sztárnak számít Nagy-Britanniában. Nemcsak a bajnokság idején igyekszik távol tartani a galambokat a teniszpályáktól, egész évben vigyázza a sportlétesítményeket. A mérkőzések alatt sohasem repül, olyankor mindig a reggeli órákban köröz a stadionok felett. Rufus élete kalandos: pár évvel ezelőtt gazdájának autójával együtt ellopták, de néhány nappal később megkerült.

Hallgassa meg!

- Nemzetközi kulturális hírösszefoglaló

- Bozsik gazda nemzetközi agrár összeállítása a burgonyafajtákról.

Hallgassa meg!

Kossuth Rádió – Szombat reggel – november 25., szombat, 6:00

MTI Fotó: Mohai Balázs

Vissza a műsor oldalára>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább