Fölszállott a páva - 2017

Fölszállott a páva: Tintér Gabriella és Pápai Joci lesz a harmadik elődöntő sztárfellépője

Ezen a héten is impozáns extraprodukcióval várjuk a Nézőket a képernyők elé. Még egy ok, hogy bennünket válasszanak péntek este 20.25-től
 

A Hagyomány összeköt! mottóval ezúttal felnőttek számára megrendezett népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor eddigi két elődöntőjéből hat-hat produkció már továbbjutott a középdöntőbe. A Duna televízióban pénteken 20 óra 25 perctől látható harmadik élő elődöntőből újabb hat produkció jut tovább.

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsorában továbbra is 4 kategóriában állnak a zsűri elé a versenyzők: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek. Az elődöntőkben minden kategóriából 3-3 produkciót láthatnak a nézők.

A harmadik elődöntő versenyzői: 
Táncos szólisták és táncospárok kategória:
Nagy József
(Budapest)
Biró Gréta Dorina és Németi Márk (Nyíregyháza)
Haraszti József (Bátonytere)

Táncegyüttes kategória:
Zalai Táncegyüttes
(Zalaegerszeg)
Vadrózsák Néptáncegyüttes (Budapest)
Nyírség Táncegyüttes (Nyíregyháza)

Énekes szólisták és énekegyüttesek kategória:
Sőregi Anna Komáromi Kristóf kíséretével (Budapest)
Eötvös Remus (Sepsiszentgyörgy),
Bodó Tímea Emese (Szatmárnémeti)

Hangszeres szólisták és zenekarok kategória:
Torkos zenekar
(Beregszász)
Király Dávid duda (Székesfehérvár)
Debreczeni-Kis Helga (Szentes).

A zsűri (Sebestyén Márta, Agócs Gergely, Diószegi László, Sebő Ferenc, Zsuráfszky Zoltán) a 4 kategória legmagasabb pontszámot elért versenyzőit juttatja tovább, összesen 4 produkciót, azonban további kettő is tovább jut a középdöntőbe, őket a zsűri a műsor végén szabadkártyával ajándékozza meg. A 6 továbbjutó produkció a középdöntők során már a nézők szavazatára is számíthat.

A Fölszállott a páva új évadában a területi válogatókról 48 produkció jutott tovább az elődöntőkbe, amelyeket november 17-től élőben sugároz a közmédia. A középdöntőket december 15-én és 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a 4 kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.

A harmadik élő elődöntő sztárfellépője Tintér Gabriella énekes, aki a műsorban Felső-Tisza-vidéki cigány népdalokat ad elő. Tintér Gabriella azért jelentkezett 2014-ben a Fölszállott a pávába, hogy egy egész országban mutassa meg a cigány kultúra szépségét. A táncházmozgalmat alapító Halmos Bélát nevelőapjaként szerető Tintér Gabriella otthonosan mozog a magyar autentikus népzene minden tájegységében: moldvai dalokat éppoly szívhez szólóan énekel, mint magyarszovátit. A műsorban fellép a Dal 2017 nyertese, Pápai Joci énekes is, aki feladatának tartja, hogy a fiatalságnak modern köntösben utat mutasson a hagyományokhoz, megszerettesse azt.

Nézzék meg a videót:

Tovább a Fölszállott a páva Facebook oldalára >>>

Tovább a Fölszállott a páva Instagramjára >>>

Tovább a versenyzők adatlapjaihoz >>>

Tovább a műsoroldalra >>>