Fölszállott a páva - 2017

Fölszállott a páva: jön az utolsó elődöntő!

A Fölszállott a páva negyedik elődöntőjével lezárul a verseny második szakasza. Az utolsó fordulót a Duna december 8-án közvetíti, ezúttal a tizenkét induló közül négy külhoni versenyzőért is szurkolhatunk.

A Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny pénteki, harmadik elődöntőjéből – a három külhoni induló közül – Eötvös Remus jutott tovább a középdöntőbe. A nézők szemmel láthatóan egyre többen kapcsolódnak be a műsorba, ezt a számok is bizonyítják: a műsor közönségaránya az első elődöntő 6,9%-ánál lényegesen magasabb volt, s a második adás 7,4%-át is megelőzte (7,5%).

E héten, december 8-án viszont már az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsorának utolsó elődöntőjét közvetíti a Duna. Ezúttal is egy tucat versenyző áll a rajtvonalhoz, közöttük négy induló külhonból érkezik.

A négy elődöntő után az izgalmak fokozódnak a Fölszállott a páva első középdöntőjében, hiszen ekkor már a döntőbe jutás a tét – osztja meg véleményét a versenysorozatról Diószegi László, a zsűri tagja. –  Nagyon magas színvonalú versenynek lehetünk tanúi, s megnyugvással tapasztalom a népi kultúra jelentős tartalékait. Még mindig meglepetésként jelennek meg az olyan táncosok, zenészek és énekesek, akikről nem is tudtunk korábban, s mégis kiválóan szerepelnek az egyenes adásban.”

Veres Mihaela Keszthelyen vette sikeresen a rajtot. A pusztinai leány jelenleg Szombathelyen tanul a Bartók Béla Zeneiskola népzenei szakán.
Veres_mihaela

A felvidéki Pósfa Zenekar ugyancsak Balaton fővárosában alapozta meg sikerét, s tagjai nemes missziót vállaltak: Felvidék népzenéjét kívánják a nagyközönséggel jobban megismertetni.

Posfa Zenekar

A nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes a felvidék keleti részének hagyományait osztotta meg a hajdúböszörményi közönséggel, s vívta ki a továbbjutást. Ezúttal „nyugatiasan” gondolkodnak, s csallóközi tánccal készülnek a megmérettetésre.
Ilosvai_Selymes_Péter_Néptáncegyüttes_2[1]

Szintén hajdúsági győztes, a vargyasi Borbáth Szilveszter. Édesapja egykor zenekar-alapítási álmokat dédelgetett, amiből Szilveszter is merített, de a fiatalember végül a népdaléneklés mellett tette le a voksát.
BorbátH_szilveszter_vargyas

A gyimesközéploki Tatrospart Néptánccsoport Mikházáról került a középdöntőbe, s tagjai három gyimesi települést, Felsőlokot, Középlokot és Bükköt képviselik. Ismerve az ott élők hagyománytiszteletét, bizton állíthatjuk, drukkerekben nem lesz hiány.
Tatrospart%20Néptánccsoport,%20Gyimesközéplok_2[1] Képkivágás

A negyedik elődöntő versenyzői:

Énekes szólisták és énekegyüttesek kategória:
Veres Mihaela 
Borbáth Szilveszter
Gaál Kinga Magdolna

Táncos szólisták és táncospárok kategória:
Barati-Brencsák Barbara és Kurinszky Márk
Gellén Péter
Marosy Gerda és Józsa Tamás

Hangszeres szólisták és zenekarok kategória:
Pósfa Zenekar
Juhász András
Csenki Zalán

Táncegyüttes kategória:
ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes
Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes
Tatrospart Néptánccsoport

A középdöntőket december 15-én és 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a négy kategória győztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.

Adás: 2017. december 8., péntek (Duna 20.15)

Az adások megtekinthetők:
www.mediaklikk.hu/pava