Közelről: jelentős változáson megy át Vietnám

A január 18-i adás tartalmából
 

Vietnám jelentős változáson megy át: tavaly minden eddiginél több turista érkezett az országba, számuk elérte a 13 milliót. Az elmúlt 10 évet tekintve pedig 2017-ben nőtt a legnagyobb mértékben a GDP. De hol tart az átalakulásban az ország, amit legtöbben még mindig a véres vietnámi háborúról szóló filmek alapján ítélnek meg? Monos János történész-idegenvezető tavaly négyszer járt Vietnámban. Őt kérdezte Kránitz Balázs.

Hallgassa meg!

 

Egyre súlyosabb ágyhiánnyal küzdenek a brit kórházak. Műtétek maradnak el, mivel a foglaltságok miatt nem tudják a tervezett időpontban fogadni a beavatkozásra váró betegeket. Egy egészségügyi szolgálat azzal az ötlettel állt elő, hogy hozzanak létre egy alternatív, vagy köztes ápolási módszert, ami arról szólna, hogy magánházaknál helyeznék el azokat a betegeket, akik segítségre szorulnak, viszont nem igényelnek szoros orvosi felügyeletet. Az ötletgazdák szerint megvalósítható a program, az ellátó intézmények kételkednek ebben. De azért – kísérleti szinten – megpróbálják. London, Tóth Vali.

Hallgassa meg!

 

Ismét felbukkant a Város és Folyó Egyesület szaunája Budapesten. A régi repülőtéri buszból átalakított mobil szauna idén a Rákóczi híd pesti hídfője mellett parkolt le – mától pedig birtokba is vehetik a városban élők. A szervezet célja, hogy felhívja a figyelmet a Dunára. Az egyesület munkatársával Tömör Miklóssal beszélgetett Nagy Nóra.

Hallgassa meg!

 

Különleges üvegházat épít a Német Űrközpont az Antarktiszon, hogy a jövőben a Marsra és a Holdra tartó missziók tesztelését segítse. A konténerek hajón érkeztek a déli sarkra, és lánctalpas hótaposó gépek szállították a Nemayer III-as állomáshoz, ahol Jurányi Zsófia magyar fizikus is dolgozik még néhány hétig. Nánási Gabriella interjúja.

Hallgassa meg!

 

Hazánk legrégebbi dermatológiai tanszékeként, 1893. óta része az Egyetem tevékenységének a bőrbetegségek gyógyítása, a bőrgyógyászat oktatása és a kórképek okainak kutatása. Az egyetemi bőrgyógyászati tanszék 1893-ban alakult meg Schwimmer Ernő professzor vezetésével, jelenlegi épületében 1910. óta működik. A kiváló és sokoldalú tudós, Nékám Lajos professzor igazgatósága alatt (1897-1938) a budapesti Bőrklinika nemzetközileg elismert gyógyító és kutató intézménnyé vált, és helyet adott a Dermatológiai Világkongresszusnak is (1935). Nékám professzor széleskörű művészetpártoló és szociális tevékenységével is jelentős hírnevet szerzett. Utódai folytatták életművét, 1952-ben megalakult az Országos Bőr- és Nemikórtani intézet (OBNI), mely fontos népegészségügyi szerepet játszott a szexuális úton terjedő betegségek visszaszorításában, ezen intézet 2005-ben megszűnt, helyette jött létre a Semmelweis Egyetemhez tartozó Országos STD Centrum.
Intézetvezető professzorok voltak: Schwimmer Ernő (1893-1897), Nékám Lajos (1897-1938), Neuber Ede (1938-1945), Szodoray Lajos ( 1945-1946), Földvári Ferenc (1946-1967), Király Kálmán (1968-1978), Rácz István (1978-1992), Horváth Attila (1992-2004), Kárpáti Sarolta (2004-2016).
A jelenlegi intézetvezető Prof. Dr. Sárdy Miklós, egyetemi tanár.

Hallgassa meg!

 

Az országban Pécs után másodikként Szegeden hirdette meg a Filharmónia Magyarország orgona bérletét. Ezzel a Filharmónia szorosabbra fűzi kapcsolatát a Szeged-Csanádi egyházmegyével és a Dómmal, ahol az ország legnagyobb felújított orgonája található. Hogy hogyan illeszkedik a Filharmónia profiljába a meghirdetett orgonabérlet, azt Szamosi Szabolcstól a Filharmónia Magyarország igazgatójától Nagy Margit kérdezte.

Hallgassa meg!

Közelről – Kossuth – január 18., csütörtök, 15:35

Szerkesztő: Nánási Gabriella és Kránitz Balázs
Műsorvezető: Bak Anita

Tovább a műsoroldalra  >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább