Mai műsorunkban két angliai – londoni és liverpooli – és két budapesti hangversenyteremben megtartott koncertekből idézünk. Közülük kettő évfordulóhoz kötődik. 115 éve, 1903. február 22.-én halt meg Hugo Wolf és 140 éve, 1878. február 22.-én Szentpétervárott mutatták be Csajkovszkij IV. szimfóniáját.

Hugo Wolf többek közt Goethe, Heine, Keller és Mörike költeményeket zenésít meg, 1895-ben komponálja Der Corregidor című operáját. Közel háromszáz dala közt 53, melyeket 1888. február és november közt komponált – Eduard Mörike verseire készült – szám szerint ez a legnagyobb csoport a dalszerző életművében. Annyira szerette Mörike költeményeit, hogy 1886-ban azt a vallomást tette: egyetlen órára nem tud elszakadni tőlük. Wolf alkotótevékenységét azonban újra és újra a mentális letargia fázisai szakítják meg. 1897-ben paralízis tört ki rajta, amiből még kigyógyult. 1898-ban szellemi zavarodottsága, rossz fizikai és pszichikai egészségi állapota arra kényszeríti, hogy egy öngyilkossági kísérlete után beutaltassa magát a bécsi Tartományi Elmegyógyintézetbe – ott is halt meg 43 éves korában. Hugo Wolfot, aki egész életében szenvedélyes zeneszerző volt, sokáig nem ismerték el. A zeneirodalom elsősorban dalszerzőként tartja számon.
Csajkovszkij maga részletesen leírta a IV. szimfóniájához fűzött programját Meck asszonyhoz intézett levelében. A szimfónia bevezetését nevezi az egész mű magvának, itt jut kifejezésre a „végzet, az a sorsdöntő hatalom, amely megakadályozza a boldogság elérését”. A tétel folyamán azonban a boldogság hangja is megszólal, úgy, ahogyan a zeneszerző az örömtől sugárzó embert maga elé képzelte. Ám a rideg fátum a befejezésnél szétzúzza ezeket az álomképeket — így szól Csajkovszkij kommentárja az első tételről.
A második tétel szelíd melankóliájú, nagylélegzetű dallamáról ugyancsak a szentimentális világfájdalom jegyében nyilatkozik a zeneszerző; ami számunkra ennek a tételnek művészi értékét adja, nem ez a program, hanem az orosz románcok jellegzetes hangja.
A scherzóról már maga Csajkovszkij sem ad határozott tartalmi leírást. Valójában ez a szimfónia legremekebb részlete: a vonós hangszereket a muzsikusok vonó nélkül, kizárólag pengetve szólaltatják meg, a trióban pedig a fafúvósok humoros zsánerképet rajzolnak egy duhaj népi mulatságról.
A finálé a közösség hangján szól: pattogó ritmusából egészséges életszemlélet árad, a vérpezsdítő tánctétel a közismert „Nyírfácska” dal ragyogóan hangszerelt, hatásos feldolgozása. Ezt érzékeltetik a zeneszerző kommentárjának zárószavai is: „Örülj mások örömének — tovább élhetsz!”

1. Joseph Haydn: G-dúr szimfónia No. 88.
(Osztrák-Magyar Haydn Zenekar, vez.: Fischer Ádám – Zeneakadémia Nagyterem, 2003. február 24.)
2. Niccolo Paganini: d-moll hegedűverseny
(Salvatore Accardo, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, vez.: Hamar Zsolt – Zeneakadémia nagyterme, 2004. február 19.)
3. Hugo Wolf:
a) Mignon dala,
b) Álmatlanok sápadt napja,
c) Egy elhagyott lányka,
d) A cigánylány
(Elisabeth Schwarzkopf, zongorán km.: Gerald Moore – Londoni Royal Festival Hall, 1967. február 20.)
4. Jean Sibelius: A tuonelai hattyú – szimfonikus költemény
(Liverpooli Filharmonikus Zenekar, vez.: Charles Groves – Liverpooli Filharmónia Nagyterme, 1973. február 19.),
5. Kodály Zoltán:
a) – Kisfaludy Károly: Mohács,
b) – Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenchez
(Magyar Rádió Énekkara, vez.: Erdei Péter – Olasz Kultúrintézet, 2002. február 20.),
6. Pjotr Csajkovszkij: IV. szimfónia
(Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vez.: Vásáry Tamás – Zeneakadémia Nagyterem, 2000. február 24.)

Bravissimo! – Bartók – február. 25., vasárnap, 12:36

Műsorvezető: Bősze Ádám
Szerkesztő: Veisz Gábor