Egyéb

A közösségnek van ereje!

Radvánszki Péter Simon rabbi a Páva utcai zsinagóga rabbija a hetiszkaszról, a szobrokról beszélt.
 

Egy különleges Szombatfogadás előtt kérdezem az aktuális hetiszakaszról, mi is az, mit kell tudni róla?

Ki tiszá a hetiszakasz címe, ez azt jelenti: Amikor megszámlálod. Ez a hetiszakasz egy népszámlálás javaslattal kezdődik, de nem ettől lett híres ez a rész, hanem az aranyborjú miatt, aminek a mai napra is van aktualitása, hiszen egy szoborról szól, amit felállítanak, amit azonban végül összetörnek, azaz elvisznek. Mózes a történetben a szobrot összezúzza, az aranyport pedig megitatja a néppel. Felmerülhet a kérdés, hogy ezt miért tette, mit is jelent ez a tette.

Hogyan lehet ezt a mai istentisztelet kapcsán aktualizálni?

Elsőként úgy, hogy tartsuk meg azt az üzenetet, a szobrok nem fontosak, nem szobroknak, hanem az embereknek, a közösségnek van ereje! Az összefogással, amit az elmúlt napokban is láthattunk, hiszen egy komoly közösségi erő mutatta meg önmagát, sikerült elérni, hogy ez a szobor, innen pár méterre eltűnjön, azt még nem tudjuk, hogy véglegesen, vagy csak ideiglenesen.

Kicsit más kérdés, de a közösséghez is kapcsolódik. A zsidó, hagyomány megemlékezik rendszeresen az elhunytakról. Mit lehet erről tudni?

Igen, ezt jahrzeitnek nevezik az askenázi közegben, de ez is kapcsolódik a mai naphoz. Mi nem szobrot állítunk az elhunytnak, hanem a nevével emlékezünk rá az imában, az énekben, elmondjuk a Kadist, azaz az Isten nevének a megszentelését. Fontos, hogy mi a névvel, a bennünk lévő emlékekkel emlékezünk, evvel éltetjük az illetőt, aki már csak lélekben van együtt velünk.

Ha már a nevek említésre kerültek, Ön nemrégiben lett édesapa, a gyermekét kiről nevezték el?

Jonatánnak hívják a fiamat, ennek több bibliai történet is az alapja, hiszen nem csak az almát hívják így, hanem több Jonatán is szerepel a Tanáchban, Ezra könyvében, Dávid történetében, ahol Dávid legjobb barátját is Jonatánnak hívják, tehát nagyon sokrétű a kisfiam nevének a jelentése.

Hallgassa meg!

Halljad Izrael – Kossuth – március 2., péntek, 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Breuer Péter

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább