Közelről: Bringás reggeli

A március 23-i adás tartalmából.
 

Tegnap ismét Szeged volt a tudomány fővárosa. 11. alkalommal rendezte meg a Szegedi Tudós Akadémia a Nobel- díjasok és tehetséges diákok találkozóját. Az alapítvány célja hogy már középiskolás korban megismertessék a diákokkal a kutatómunkát és, hogy minél több nemzetközi hírű tudóst neveljenek ki. Ezúttal Buzsáki György világhírű, New-Yorkban dolgozó agykutató és Bert Sakmann a Tudós Akadémia igazgatója tartott előadást az ország 62 iskolájából érkezett 500 diáknak. A riporter Nagy Margit.

Hallgassa meg!

Kávé és péksütemény – a kerékpárral érkezőknek. Bringásreggelit tartottak ma reggel a fővárosban, három helyszínen is. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2016-ban indította útjára a kerékpáros közlekedést és az egészséges életmódot népszerűsítő kezdeményezést, azóta pedig már több helyszín is csatlakozott hozzájuk. Az Esernyős kávézóban készült Nagy Nóra riportja.

Hallgassa meg!

Bő egy hónappal a futó- és bringaexpo után már szabadtérben rendezik a következő nagy tesztelős programot áprilisban. Ez lesz a Mozgásvilág tesztnap, ahol mindenféle kerékpárt kipróbálhatnak az érdeklődők. Szabadidő sorozatunkkal és Náray Balázs összeállításával folytatjuk.

Hallgassa meg!

A zeneterápia alkalmazási területe igen szerteágazó. Az általános pedagógiában, gyógypedagógiában a zeneterápiás foglalkozások segítik a magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek beilleszkedését a közösségbe, vagy az autizmus spektrumzavarral élők mindennapjait. Zeneterápiás műhelykonferenciát szervez Kertész-Farkas Boglárka zeneterapeuta Brüsszelben. Vele beszélgetett Bak Anita.

Hallgassa meg!

Esélyegyenlőségi napokat tart a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület Egerben. Gyógypedagógusoknak továbbképzést szerveznek, a hét végén pedig Integrált Színházi Találkozót rendeznek sérült és ép alkotóknak. A több mint 20 évvel ezelőtt alakult szervezet nemzetközi fesztiválján különféle színházi műfajokban mutatják meg magukat a csoportok. Pilisy Csenge riportja.

Hallgassa meg!

Közelről – Kossuth – március 23., péntek, 15:35

Szerkesztő: Nagy Nóra, Kránitz Balázs 
Műsorvezető: Süveges Gergő

Tovább a műsoroldalra  >>>

Olvasson tovább