Virtuózok 2018 - cikkek

Kökény Tamás, a Virtuózok 2016 abszolút győztese mesélt nekünk...

Immár negyedik évadához érkezett a klasszikus zenei tehetségkutató műsor. Sorozatunkban a korábbi évadok szereplőit, győzteseit kérdezzük, hogyan alakult zenei pályafutásuk az elmúlt években, milyen lehetőségekhez jutottak a Virtuózok által.

A 19 éves Kökény Tamás kezdetben hegedülni tanult, majd átváltott nagybőgőre. A fiatal tehetség már a műsor első szériájába is jelentkezett. „Meg is hívtak a személyes meghallgatásra, de utána az első tévés adásig már nem jutottam el. És aztán láttam, hogy indul a második széria, nem gondoltam komolyan, úgy voltam vele, hogy beadom és lesz, ami lesz. Pont az utolsó pillanatban… és sikerült megnyerni” – meséli Tomi.

A tinik korosztályában versenyző Tamás a zsűritagok közös döntése alapján került a középdöntőbe. Kitartó gyakorlással és elszántsággal egészen a fináléig jutott, ahol Vittorio Monti Csárdását és John Williams – Schindler listáját adta elő. Kitűnő produkciójával vitathatatlanul elnyerte a közönség szívét, hiszen ő kapta a legtöbb szavazatot a nézőktől, így a Virtuózok 2016 abszolút győzteseként zárta a versenyt. 12 millió forintot és fellépési lehetőséget kapott a New York-i Carnegie Hallba, ahol nagyközönség előtt szólaltathatta meg nagybőgőjét. Mint mondja, felejthetetlen élmény volt ez számára, és a Carnegie Hall a kedvenc koncertterme lett, ahová bármikor szívesen visszamenne játszani.

Tamás élete óriási változáson ment keresztül a Virtuózok óta. A műsorban lehetősége nyílt szólistaként és zenekarral is játszani. Sok új barátot is szerzett zenész kollégái között, és olyanokkal is felléphetett, akiket korábban, csak messziről csodált. „Olyan művészekkel játszhattam együtt, mint Kokas Katalin és Kelemen Barnabás.” Emellett eljutott többek között Olaszországba, Brüsszelbe, Párizsba és Erdélybe is.

A fiatal nagybőgős szívesen játszik többféle darabot: „Az embernek mindig, szinte napról-napra változik az ízlése, és minden koncertre igazából más darabot viszek, attól függően, hogy milyen kedvem van. Így választom ki a kedvenc darabjaimat. Jelenleg a kedvencem, amit az Újévi Koncerten játszottam, Chopin cisz-moll noktürnje. Ez most nagyon közel áll hozzám”.

Céljai között szerepel, hogy szólókoncertet adjon egy olyan színvonalas helyen, mint a Művészetek Palotája, szívesen játszana együtt Mischa Maisky csellóművésszel, és szeretne a világ egyik legnagyobb nagybőgőművészévé válni.

Virtuózok 2018 hamarosan a Duna Televízión!

Tovább a műsoroldalra! >>>