Tér-Idő: A TITOKZATOS VEVŐ / A BÉLYEG TÖRTÉNETE 2.

A május 2-i adás tartalmából.
 

Ahogy a trubadúrok, úgy a bélyeggyűjtők is sokat veszítettek népszerűségükből. Egyesek szerint már nem is léteznek. Ez azonban téves megállapítás, hiszen vannak, igaz jóval kevesebben, mint hajdanán, de még ma is dalolnak és gyűjtenek. Azt azonban kár lenne tagadni, gépesített korunkban nehéz, sőt szinte lehetetlen elkápráztatni, netán elcsábítani egy szépséget a dallamos trubadúrénekkel, vagy egy aprólékosan, évtizedek alatt összegyűjtött bélyegkollekcióval. A bélyegek szerelmesei jobb híján már csak egymásnak mutathatják meg féltve őrzőtt kincseiket, melyekért olykor vagyonokat fizettek. Mint például az a titokzatos vevő, aki királyi gyűjteményt hozott létre, majd hagyott a későbbi királynőre.

A műsorban megszólal Szűcs Károly a MAFITT, a Magyar Filatéliai Tudományos Társaság titkára, valamint londoni tudósítónk Tóth Vali.

Archív felvételről Légrádi Sándor bélyegtervező, Benedek János bélyeggyűjtő, valamint Charles Goodwyn a brit királyi bélyeggyűjtemény őrzője.

Hallgassa meg!

Tér-Idő – Kossuth – május 2 ., szerda, 14:34

Szerkesztő-műsorvezető: Gellért András
Munkatársak: Maksay Helga, Szénási Zsófia és Debreceni Géza

Tovább a műsoroldalra>>

Videó ajánló

Olvasson tovább