Család-barát

Halas töltött káposzta

Hozzávalók:
-1 kisebb savanyú káposztafej
-1 kg füstölt harcsa darálva (mivel a füstölt harcsa fűszeres, így az ízesítésnél ezt vegyük figyelembe)
-250 g árpagyöngy (gersli)
-1 ek. őrölt pirospaprika
-őrölt bors
-3 tk. só
-3-4 hagyma
-2 db paradicsom
-1 db tv paprika
-1 fej fokhagyma
-szálas káposzta

Elkészítés:
A káposztafejről lehántom egyenként a leveleket, és a torzsarészt egészen vékonyra vágom. A gerslit folyóvízzel átmosom. A hagymát félfülre vágom, majd zsíron lepirítom, hozzáadom a vékony csíkokra vágott tv paprikát, lepirítom, majd a kockára vágott paradicsommal összefőzöm. A füstölt harcsát ledarálom majd, pirospaprikával, sóval, borssal, gerslivel alaposan elkeverem. Tölteléket káposzta levélbe töltöm. A megmaradt leveleket és a fej középrészét apróra vágom. Ebből egy maréknyit a lábas aljára hintek, beleteszem a töltött káposztákat, majd meghintem egy fél marék gerslivel, és egy marék szálas káposztával. Egy teáskanál sóval meghintem, ráöntök annyi hideg vizet, hogy épp ellepje, lefedem és felforralom. Forrás után mérsékelem a lángot, és lassú forralással kb. 1,5 órát főzöm. Majd rántást készítek,melyet elkeverek 1 evőkanál sűrített paradicsommal és a megfőtt káposztára öntöm. Tálaláskor sült füstölt harcsa csíkokkal, és tejföllel díszítem.

További olvasnivalók