Ütköző: A szlovák határtól Szegedig

A június 22-i adás tartalmából
 

Déli Ütköző:
Orbán Viktor miniszterelnök reggeli interjújának elemzése
Vendégek: ifj Lomnici Gergely alkotmányjogász, Tóth Erik a Nézőpont Intézet elemzője

IDE KATTINTVA a teljes első adás visszahallgatható!

Esti Ütköző:
A szlovák határtól Szegedig. Közel háromszáz kilométert tett meg az a medve, akit végül Sándorfalva határában fogtak be a Szegedi Vadaspark munkatársai. Az állat nem bántott senkit, de a szakemberek attól tartottak, hogy a mázsás jószág a közeli „Déja vu” fesztiválra is bekukkant, amit már nem mertek megkockáztatni. Néhány napja egy Miskolci egy négysávos úton kelt át egy hatalmas anyamedve bocsával, de a vadászok azt állítják, hogy a most észlelt állatok mellett három – négy medve még, vagy inkább már biztosan él Magyarországon. A természetvédők szerint komoly siker, hogy újra megjelentek a csúcsragadozók Magyarországon, de felkészültünk-e mi a nagy találkozásra? Van-e remény a békés együttélésre egy olyan fajjal, aminek az élőhelyét már rég elvette az ember? Székelyföldön már óriási gondot okoz a túlszaporodott állomány, mi lesz, ha itt is megjelennek a falvakban a medvék? Nógrádban már állandó lakók a farkasok is, a délről érkező nádi farkas vagy más néven az aranysakál pedig már komoly károkat okoz a vadállományban is, de van-e kártérítés? Kilőhető-e a veszélyessé váló szigorúan védett állat? Felkészült-e a természetvédelem, a vadásztársadalom, a mezőgazdaság, vagy akár a közigazgatás és a jog arra, hogy a természet utat tör – akár rajtunk keresztül is? A szlovák példák azt mutatják, hogy az ember és a medve is megférhet egymás mellett, hogy csinálják?
Vendég: Heltai Miklós a Szent István Egyetem dékánhelyettese, egyetemi tanár, és egy másik szakértő, és valószínűleg Suba Imre a Szlovák Országos Vadászkamara főtitkára

Ütköző – Kossuth, június 22, péntek, 12:30 és 18:00

Szerkesztő: Ujhelyi Zoltán
Műsorvezető: Halász Zsuzsa

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább