Ukrán nemzetiségi műsor: Ukrán anyanyelvi Országos Vers- és Prózamondó Verseny - 2. rész

A június 22-i adás tartalmából.
 

Május 26-án megrendezésre került a már tradicionális „Forrás” Ukrán anyanyelvi Országos Vers- és Prózamondó Verseny.
A rendezvény az Ukrán Országos Önkormányzat szervezésében valósult meg a Fővárosi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.
A verseny 5 kategóriában zajlott: 1) óvodások, 2) 6-8 éves iskolások, 3) 9-14 éves iskolások, 4) magyar anyanyelvűek, akik idegen nyelvként tanulják az ukránt és 5) felnőttek. A legfiatalabb versenyző – Medenci Amira mindössze 3 éves volt.
A zsűri elnöke Szoilkánics Judit – a Nyíregyházi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnöke volt. További zsűritagok – Kormányos Alexandra – A Magyarországi Ukrán Nemzeti Színház vezetője és Jevhen Karpovics – a Lembergi 10. sz. Zeneiskola igazgatóhelyettese.
A résztvevők igen vegyes képet mutattak. A versenyzők közt szerepeltették magukat a legkisebbek egészen a felnőttekig. Külön említést érdemel, hogy az Ukrán Országos Önkormányzat által működtetett Vasárnapi Iskola diákjai is nagy számban mérettették meg magukat.
Ami a versek zsánerét illeti, a kategóriák itt is különbözőek voltak. Elhangzottak klasszikus, kortárs, humoros és hazafi szólamú versek is, így a zsűri számára nem volt egyszerű döntést hozni.
„Szeretnék köszönetet mondani a szülőknek, akik kellőképpen készítették fel gyermekeiket. Látszik, hogy a gyerekek magabiztosan, jókedvűen léptek a színpadra!”-mondta a zsűri elnöke, Szofilkánics Judit.
„Több éve veszek részt a „Forrás” zsűrijében. Tapasztalatim pedig azt súgják, hogy a szavaló verseny színvonala évről évre növekszik. Ennek pedig óriási jelentősége van, hiszen a gyerekek motiváltakká válnak az ukrán nyelv megőrzésében, elsajátításában, hiszen sokak a mindennapokban csak magyarul kommunikálnak”.
Az ünnepség vendégfellépői a Lembergi 8. és 10. Sz. Állami Zeneiskola növendékei a „Proliszok” és a „Glória” kórista formációk voltak.
A szavalóverseny végén kihirdetésre kerültek a résztvevők, akik értékes nyeremények tulajdonosai lettek.

Ukrán nemzetiségi műsor minden pénteken 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán!

Szerkesztő-műsorvezető: Sipajlo Igor

Tovább a műsoroldalra>>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2018/06/17.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Videó ajánló

Olvasson tovább