Egyéb

Túl az Óperencián - Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor - 27. hét

A július 2-8. közötti adások tartalmából
 

Az ismert házaspárt, az operett világ méltán népszerű színészpárosa.
Zsadon Andrea az Operettszínház sztárja, ünnepelt primadonnája volt évtizedekig, akit nagy szerepek, virágcsokrok és hódolók sora várt a teátrumban és a művészbejáró előtt. Róla szóltak jó ideig az előadások itthon és külföldön egyaránt. Nem kevesebb sikert könyvelhet el férje Szolnoki Tibor is, aki egyébként alapító és meghatározó tagja lehetett a Rock Színház csapatának 1980-ban. Az Evita hazai premierjén Magaldit játszotta, majd a társulat megalakulása után a Sztárcsinálók című rockopera ősbemutatóján Nérót formálta meg. Az operettben pedig a táncoskomikus szerepek sorát is várta.
Kapcsolatuk természetesen az Operettszínházban bontakozott, ki és tart azóta is töretlenül.
A magyar színház és filmművészet legnagyobb egyéniségeivel dolgozhattak együtt a pályafutásuk kezdetétől, és lettek időközben Ők maguk is példaképek, tanítók..
A művészházaspár által vezetett Operettvilág művészegyüttes az állami zenés színházak kötöttségeivel és ebből adódó nehézségeivel szemben, hatékonyan valósítja meg céljait, őrzi és viszi tovább a magyar operett színjátszás tradícióját. Az előadások a klasszikus operett hagyományait követve, magas igényességgel képviselik a méltán népszerű és rendkívül keresett műfajt.

Túl az Óperencián minden nap 9:04-től és 18:04-től a Dankó Rádióban!

Szerkesztő-műsorvezető: Nagy Ibolya

Korábbi adások >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább