Egy hazában: „Kik vagyunk?” címmel nyílt kiállítás a hazai nemzetiségekről

A július 15-i adás tartalmából.
 

169 évvel ezelőtt, 1849 július 14-én írta alá Szegeden Kossuth Lajos, a forradalmi Magyarország kormányzó elnöke és Nicolae Balcescu, az 1948-as havasalföldi román forradalom vezetője a magyar-román megbékélési tervezetet. A Klauzál téren tábla őrzi ennek emlékét,amelyet a helyi román közösség két évtizede minden évben megkoszorúz. Petrusán György, a szegedi Román Önkormányzat elnöke. (Kaupert J.)

Újvidéken, a Matica szrpszká Galériájában mutatták be az „Árszénije Teodorovity és a budai szerb templom” című monográfiát, amely az egykori tabáni szerb ortodox templomnak állít emléket, illetve a fennmaradt ikonosztázionját mutatja be. Ennek teljes restaurálása és konzerválása újvidéki szakemberek segítségével történt – számolt be műsorunknak Vukovits Koszta, a könyv egyik szerzője, a Budai Szerb Egyházmegye Múzeumának gyűjteményvezetője. (Mándity P.)
További hírek:

A nemzetiségeink és a határon túli magyarok is „mi vagyunk”, együtt alkotva az egyetemes magyarságot – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Nemzeti Levéltár Kik vagyunk? Magyarországi nemzetiségek című kiállításának megnyitóján. Közel 1500 bográcsban mintegy tíz tonna halból készült halászlé a csütörtökön kezdődött Bajai Halfőző Fesztiválon, ahol a német nemzetiségi kultúra is bemutatkozott. Eredics Gábor, népzenész, a Vujicsics Együttes vezetője, a Zeneakadémia Népzene tanszékének tanára és a Fölszállott a páva zsűrijének tagja exkluzív tárlatvezetést tart a budapesti Műcsarnok Kéz-Mű-Remek-Népművészet című kiállításán, július 19-én. Július 22-én kezdődik a Baranya Táncegyüttes Országos Kóló-tábora Sikondán. A Martenica Zenekar tart bolgár táncházat Budakalászon, július 27-én. Balkáni táncházat rendeznek Budapesten, a Bolgár Kulturális Intézetben, július 18-án.

Ahogyan korábban már mi is hírül adtuk: Békéscsabán tartották az elmúlt szombaton a Magyarországi Szlovákok Napját. A rendezvény szervesen kapcsolódott a „Békéscsaba 300” elnevezésű, jubileumi programsorozathoz. Az ünnepség után erről, valamint Békéscsaba és a hazai szlovákság szoros kapcsolatáról Hollerné Racskó Erzsébetet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnökét Makai Ildikó kérdezte.

„Kik vagyunk?” címmel nyílt szerdán kiállítás a hazai nemzetiségekről, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában. A dokumentumokon és népművészeti tárgyakon keresztül a kiállítás a nemzetiségek és a magyarság összetett, bonyolult, időben változó kapcsolatrendszerét vizsgálja. A közös múltat a kiállításon megtekinthető rövidfilmek is igyekeznek átélhetővé tenni. A tárlat megnyitóján Pavlekovics András járt.

A hét elején érkezett a szomorú hír: hétfőn, életének 67-ik évében elhunyt Barbócz Sándor prímás, a Békés Banda alapítója, a békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola népi hegedű-, brácsa-, bőgő-, furulya- és cimbalomtanára. Pályája szorosan kötődött a magyarországi románok népzenéjéhez, annak hiteles tolmácsolója és gyűjtője volt. 2005-ben jelent meg a Békés Banda Zsok című lemeze, főként hazai román népzenével. Akkor, a Magyar Televízió Ecranul nostru című magazinjában, Kreszta István mikrofonja előtt mesélte el találkozását a román népzenével Barbócz Sándor.

A Lórévi Nemzetiségi Hagyományőrző Kulturális Egyesület szervezésében negyedik alkalommal tartják meg a „Régi mesterségek táborát”. A hagyományos rendezvényre sok jelentkezés érkezett, ami a szervezőket is meglepte, ezért úgy döntöttek, hogy bővítik a táborlakók létszámát. Mándity Predrág összeállításában elsőként Alexov Lyubomirt, a Lórvévi Nemzetiségi Hagyományőrző Kulturális Egyesület elnökét, a tábor egyik fő szervezőjét halljuk.

Tizenegyedik alkalommal találkoztak Bólyban az ország harmonikásai, egy héten át zenéltek együtt a muzsikusok. A tábor különlegessége, hogy a résztvevők kizárólag autentikus német nemzetiségi népzenével foglalkoznak, ráadásul nem csak fiatalok, hanem idősebbek is. Arnold Krisztina beszélgetett a tábort vezető karnaggyal, Solymosi Dáviddal.

Egy hazában – Nemzetiségi adások – július 15., vasárnap, 13:00

Szerkesztő-műsorvezető: Lang János

Tovább a műsoroldalra! >>>

Olvasson tovább