Napközben: Diplomamentő program

A szeptember 3-i adás tartalmából
 

1.A jó iskola közös ügy
Van ahol a szülők lelkesen viszik haza a függönyöket kimosni, szívesen segítenek a kirándulás megszervezésében, vagy a karácsonyi vásárban, de örülnek annak is, ha a pedagógus bevonja őket a nevelőmunkába, és persze akad olyan közösség is, ahol sértésnek veszik, ha túlzásnak tartják, ha segíteni kell a tanteremfestésben, és úgy gondolják a kapukon túl az iskola dolga az oktatás és a nevelés. De hogyan is működhet egészségesen a gyerek-szülő-pedagógus háromszög? Miért fontos az iskolák számára a jó szülői munkaközösség?
Megszólal: Bácsi János, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú művészeti iskolája igazgatója (Gyakorlóiskolák szövetségének vezetője), Tibenszky Móni Lisa, Felelős szülők iskolája alapítója

Hallgassa meg!


2. Jelentős népegészségügyi probléma: a vastag-és végbélrák évente mintegy 10 000 új megbetegedéssel, és több mint 5000 fő halálozásával jár. Tudományos bizonyítékkal alátámasztott, hogy a szervezett szűrés csökkenti az idő előtti vastagbél daganatos halálozást. Ősszel indul az országos szűrőprogram. Ennek részleteiről szólunk fél 10-től.
Megszólalók: Kásler Miklós miniszter (EMMI), Molnár Tamás elnök (Magyar Gasztroenterológiai Társaság)

Hallgassa meg!


3. Diplomamentő program
Az állam személyenként akár 300 ezer forinttal is támogathatja a nyelvtanulást. Az újabb programban angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelven lehet megszerezni a diplomához szükséges vizsgát. A nyelvtanfolyamok 2019 végéig tartanak, és 2020 első felében kell igazolni a nyelvvizsga teljesítését.
Miért tartanak sokan a már általános iskolában kezdődő kötelező nyelvoktatás mellett egyetemistaként ott, hogy gondot jelent a nyelvvizsga megzerzése? Mennyivel növeli a nyelvtudás az esélyeket a munkaerőpiacon, illetve a tudományos életben?
Megszólal:Berényi Milán, Nyelviskolák Szakmai Szövetségének elnöke, dr. Karakó László az OFA Nonprofit Kft. új ügyvezető igazgatója

Hallgassa meg!


4. A nyugdíjasok szerepe a fogyasztásban mind az USA-ban, mind Nyugat-Európában már évtizedek óta meghatározó. Igaz, a magyar nyugdíjasok jövedelmi helyzete közel sem olyan jó, mint a nyaralóhajókon utazgató német társaiké, sőt egészségégi állapotuk is elmarad azokétól. Mégis, ha a magyar bevásárlóközpontok nem célozzák meg az ezüskorúakat, komoly kihívások elé állnak a jövőben – figyelmeztet a KSH szakkiadványában megjelent tanulmányban Kovács Csaba József és Sikos T. Tamás. Más vélemények szerint a plázák mindenki számára nyitottak, csak az idősebbek igényei változnak.
Megszólalók: Sikos T. Tamás kutató professzor (Nemzeti Közszolgálati Egyetem), Gyalay-Korpos Gyula elnök (Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége)

Hallgassa meg!


Napközben – Kossuth  szeptember 3., hétfő, 9:00

műsorvezető: Banner Géza
szerkesztő: Horváth Ágnes, Gécsek-Tóth Enikő

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább