Tartalmas riportokkal várja a rádióhallgatókat a Határok nélkül szombati adása a Kossuthon!

Az október 20-i adás tartalmából.
 

Kárpát-medencei körútra indul Ausztrália egyetlen magyar nyelven játszó színtársulata; Gróf Széchenyi István munkásságának állít emléket a Hitel Múzeum Leányfalun; Mandics György a 60-as, 70-es évek pezsgő irodalmi életéről tartott előadást Temesváron; a tudatosítás és a hősök emlékének megőrzése a célja az I. világháborús katonatemetők összeírásának.

Nagy sikert aratott Kárpát-medencei turnéja során az ausztráliai Brisbane-i Magyar Amatőr Színtársulat Tamási Áron: Hullámzó vőlegény című színpadi játékával. Bonyhád és Paks után a turné töretlen sikerrel folytatódott a Felvidéken és Erdély több településén.

2010 óta működik a Hitel Múzeum az alapító, Szász István Tas otthonában. Nemrégiben kötet jelent meg, amely a Hitel című folyóirat valamennyi számát tartalmazza. Ehhez egy húsz molinóból álló, mobil kiállítás is kapcsolódik, melyet a kötet szerkesztője, könyvbemutatóval egybekötve, minél szélesebb körben: magyarlakta településeken, egyetemeken tervez bemutatni.
Temesváron az 1960-as, 70-es évek pezsgő magyar irodalmi életéről adott elő Mandics György, aki a Román Írószövetség temesvári szervezetének vezetőségi tagjaként is szoros kapcsolatot ápol a helyi írótársadalommal.

„Kötelességünk ápolni a hősök emlékét!”— Ebben a szellemben írja össze a pusztuló, I. világháborús katonatemetőket Pintér Tamás történész, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke, és Molnár Tibor, a zentai történelmi levéltár főlevéltárosa.

Hallgassa meg!

Határok nélkül – Kossuth – október 20., szombat, 18:30 – 19:00

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább