Egyéb

Egy hazában: „70 éve együtt”- ezzel a címmel rendez ünnepséget a Magyarországi Szlovákok Szövetsége

A november 4-i adás tartalmából.
 

Az Országgyűlés Nemzetiségi Bizottságának ülésén szó esett arról, hogy változás történt a nemzetiségi pályázatok kezelésében. A részletekről Alexov Lyubomir szerb szószólót halljuk. (Mándity P.)

„70 éve együtt”- ezzel a címmel rendez ünnepséget a Magyarországi Szlovákok Szövetsége, megalapításának 70. évfordulója alkalmából november 10-én, a budapesti József Attila Művelődési Központban. Egyedné Baránek Ruzsenka, a szövetség elnöke. (Bencsik J.)

Szerb székesegyház a Tabánban, az eltűnt Rácváros emlékezete – ezzel a címmel nyílik kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban november 8-án, délután négykor. A Rácváros a magyarországi szerbség, és ortodox egyházuk egyik központja volt, amit legjobban az 1949–1950 telén lerombolt monumentális templom jelenített meg. Ezt mutatja be a kiállítás – mondta el műsorunknak Vukovits Koszta, a Budai Szerb Egyházmegye Múzeumának gyűjteményvezetője. (Mándity P.)

A Bakonyi Szlovákok Egyesülete és a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézete a bakonycsernyei szlovák önkormányzattal karöltve nemzetiségi napot szervez német és szlovák folklórcsoportok, pávakörök és néptánc csoportok részvételével. Szabó Zoltán, a helyi önkormányzat elnöke. (Makai I.)

A Pest Megyei Szerb Önkormányzat és a Budakalászi Szerb Önkormányzat szervezésében idén is lesz Folk Feszt Budakalászon. A helyi Kós Károly Művelődési Házban november 10-én este hétkor kezdődik a hagyományos nemzetközi folklórfesztivál, hat együttes részvételével. Krúnity Péter, a rendezvény egyik fő szervezője. (Mándity P.)

Nagy sikere volt az elmúlt vasárnap a szegedi Nemzeti Színházban a Bulfest 2018-nak. A 20-ik Bolgár Néptánc és Népzenei Fesztiválon idén a Bolgár Ifjúsági Egyesület által működtetett Jantra Bolgár Néptáncegyüttes és a Roszica Bolgár Gyermek Néptáncegyüttes önálló estjét láthatta a közönség, amelyen fellépett a Balkán Táncegyüttes Békéscsabáról, a Pravo Zenekar, valamint Básits Branka, Tijana Stanković és Varga Veronika népdalénekes. Az együttes egyik vezetője Muszev Dancso. (Lang J.)

Mintegy kétmilliárd forintot nyerhetnek el a magyarországi nemzetiségek pályázaton 2019-ben. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a mintegy kétmilliárd forintos pályázati keretösszegből támogatási lehetőséget biztosítanak nemzetiségi civil szervezeteknek kulturális és hitéleti kezdeményezésekre, táborokra, valamint pedagógusok továbbképzésére. A Szerb kultúra napjai Szegeden című rendezvénysorozat keretén belül november 8-án délután 5 órakor a Szegedi Nemzetiségek Házában Putnik Szpomenka műveiből nyílik kiállítás.

70 millió forintos felújítás után átadták szerdán Szegeden a Nemzetiségek Házát. Az épület a bolgár, lengyel, görög, német, örmény, szlovák és ukrán önkormányzatnak biztosít székhelyet, de összesen 11 nemzetiség használja kulturális rendezvényeire. Kosztopulosz Andreász, a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása és a helyi görög önkormányzat elnöke hangsúlyozta: a városban megvalósult egyedülálló modell bizonyította, összefogással akár kisebb létszámú nemzetiségi közösségek is képesek értéket teremteni. (Lang János)

25 éves a Magyarországi Románok Kutatóintézete. Negyed évszázados működése során tudományos eredményeivel, kutatásszervezési tevékenységével, nemzetközi kapcsolatai kiépítésével, sikeres pályázataival, kiadványaival, rendezvényeivel bizonyította az intézményesített román kisebbségkutatás létjogosultságát. A jubileum tiszteletére idén egy nappal megtoldották az éves nemzetközi szimpóziumukat hogy ünnepeljenek, és van is mit – rengeteg munka és számos kötet áll a magyarországi román kutatók mögött. Minderről Berényi Máriával, a Magyarországi Románok Kutatóintézetének igazgatójával beszélgetett Kaupert Júlia.

Számos baranyai szerb templomot a múlt század 60-as éveiben lebontottak. Közéjük sorolandó a görcsönydobokai, illetve a véméndi szerb templom is, amelyek helyén a közelmúltban emlékkeresztet állítottatott Jován Bibity, hercegszántói parókus, aki adminisztrátorként tevékenykedik egyes baranyai településeken, ahol már csak a szerb temető létezik. A véméndi ünnepélyes keresztszentelésen ott járt Mándity Predrág is.

A Nyugat-Magyarországon található Szentpéterfán több száz éve élnek gradistyei horvátok, akiknek sikerült megőrizniük anyanyelvüket és hagyományaikat. Az ottani általános iskola több mint 30 éve alakított ki kapcsolatot a horvátországi Donja Zelinával. A tanárok és diákok közötti együttműködés segített a horvát nyelv megőrzésében, valamint a szomszédos horvát és magyar nép kultúrájának jobb megismerésében. Október közepén a szentpéterfai diákok egy hétre vendégül látták horvát barátaikat, a sikeres együttműködésről pedig Paukovicsné Horváth Editet, az iskola igazgatóját Füri Tamás kérdezte.

Idén Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjat kapott a Vertigo Szlovák Színház is, amely az Országos Szlovák Önkormányzat egyik intézményeként működik immár húsz éve. A teátrum legújabb előadása a Női öltöző című darab, rendezője Garajszki Margit, a szerepeket pedig Dér Denisa és Gubík Ági alakítja. A premier előtt Makai Ildikó először a színház igazgatóját, Onodi Danielát kérte mikrofon elé.

A magyarországi németek körében lendületet kapott a harmonika oktatás, illetve a gyerekek érdeklődése is nőtt az utóbbi időben. A hangszerek azonban nagyon drágák, vagy pedig szervízigényesek mert idősek. Szax Norbert Pilisvörösváron harmonikát tanít, és felvállalta, hogy javítja a gyermekek hangszereit is. Mára már az egész országból hordják hozzá a zenészek az elromlott hangszereket, Arnold Krisztina beszélgetett vele.

Egy hazában – Nemzetiségi adások – november 4., vasárnap, 13:00

Tovább a műsoroldalra! >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább