Roma magazin: Autentikus cigány dallamok

A november 19-i adás tartalmából.
 

Az Etnorom együttes szólóénekes-párja, Balog József és Künstler Ágnes hangját és dalait az elmúlt évtizedekben milliók hallgathatták Japántól az Egyesült Államokig világszerte. Az autentikus cigány dallamokat bemutató együttes fennállása óta a világzenei hangzást képviseli. Az ismert zenész házaspár folyamatosan dolgozik, és új ötletekkel áll a közönség elé.

Mesék, táncok, dalok és néphagyományok. A Paramiszi társulat öt éve jött létre azzal a céllal, hogy egyéni módon mutassanak be magyar és cigány népmeséket. Oláh József és párja, Oláhné Csercsics Ivett a néptánc világából érkezett, jelenleg pedig szinte családi társulatként működve viszik el előadásukat a legkisebb településekre is, határon innen és túl.

A cigány zenész családból származó Tony Lakatos évek óta az egyik legtöbbet foglalkoztatott jazz szaxofonos Európában. Játéka több mint 200 lemezen hallható, televíziós és rádiós felvételei szinte megszámlálhatatlanok. A világhírű művész hatvanadik születésnapja alkalmából most egy korábbi riportunk részletével búcsúzunk.

Roma magazin – Duna – november 19., hétfő, 6:45

Ismétlés aznap 13:20-tól a Duna World-ön!

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább