Kossuth Rádió

Árván, de nem elárvulva

Darvas István rabbi és Toronyi Zsuzsa, a Zsidó Múzeum vezetője a hetiszakasz kapcsán beszéltek az árvaságról, az árvaház történetéről, valamint arról, hogy mit is jelent az a mondat, hogy: Adj, hogy adhassunk.
 

Mi a mostani hetiszakasz címe?

Darvas István: Vájésev hetiszakaszát olvassuk a héten, úgy tűnik sokáig, hogy ez a szidra a Tóra legszomorúbb elbeszélése, a legszomorúbb végkimenetellel. Olyannal találkozunk, amivel azóta is gyakran, azaz azzal, hogy testvérek nem tudnak egymással békességben beszélni. Azonban nem árt arról is beszélni, hogy ennek a rossz testvéri viszonynak mi volt az egyik kiváltó oka. Ebben a részben Jákobról, a gyerekéről, Józsefről, valamint a testvéreiről van szó. Az történt, hogy Jákob nem volt képes egyformán szeretni a gyerekeit. Ezzel nem is lenne nagy baj, hiszen emberek vagyunk és ha több gyerekünk van, előfordulhat, hogy nem egyformán jut a szeretetünkből minden gyerek számára. Ami némi önfegyelmet kíván, az nem más, hogy ezt ne érzékeltessük ennyire élesen, mert mint meglátjuk, a testvérek közötti konfliktusnak ez volt az egyik legfontosabb kiváltó oka.

Hova vezetett a konfliktus?

D. I.: A körülmények ismertek, a testvérek először meg akarják ölni Józsefet, végül megkegyelmeznek neki, így inkább eladják. József, a 17 éves kamaszfiú hirtelen árva lesz, majd tizenhárom év telik el számos megpróbáltatással, mire ő minden értelemben felnő. Ám addig nagyon nehéz, nagyon körülményes utat kell bejárnia.

Az árvaság akkor a legnagyobb problémája a kamasz Józsefnek?

D. I.: Igen, árvák nem csak a Tórában vannak, nem csak József érezte magát árván, hanem a történelem is úgy alakította, hogy a zsidó közösségeknek gyakran kellett árvákról gondoskodni, hiszen a szülők erőszakos halált haltak.

Akkor az árvák ellátásáról mivel is tud szolgálni Toronyi Zsuzsa és a Zsidó Múzeum?

Toronyi Zsuzsa: Vannak különböző árvaházi dokumentumok, ezek közül az egyik legérdekesebb az, amit Gerő Katalin a Pesti Izraelita Nőegylet egykori árvaházának a vezetője állított össze. Ebben azok a levelek szerepelnek, amiket ő kapott egykoron. Tudni kell, hogy őt akkor az egész ország Katalin mamának szólította, ami a címzéseken is látható. Gerő Katalin, mint az árvaház igazgatója, a fő ápolója, nevelője, gondnoka, mindenféléje is volt az árváknak.

Milyen is volt ez az intézmény?

T. Zs.: Egy nagyon tiszteletreméltó árvaház volt, amit 1866-ban alapított a Pesti Izraelita Nőegylet, illetve már a nőegyletet is azért alapították, hogy legyen egy szervezet, ami képes fenntartani egy leányárvaházat. Azt tudni kell, hogy ez egy nagyon XIX. századi, urbánus jelenség volt, soha korábban nem volt szükség ilyen szervezett árvaházra. Korábban is voltak árvák, de az addig úgy működött a zsidó közösségekben, hogy egy családtag, egy távolabbi rokon, az egész közösség látta el az árvákat. Pest azonban egy nagyváros, ahova nagy számban érkeznek már az 1840-es évektől kezdve fiatal családok, érkeznek friss bevándorlók. Ezekben az évtizedekben kezd Pest, majd Budapest metropolisszá fejlődni. Az újonnan érkezettek általában fiatal felnőttek, fiatal házaspárok, itt nincs meg mögöttük az a kiterjedt családi hálózat, ami az eleiknek egy kis közösségben, kis stetlben megvolt. Így amikor történnek olyan jelenségek, mint mondjuk egy árvíz, egy járvány, előfordul, hogy több árva van, mint korábban a kisebb közösségekben. Róluk már nem lehetett egyénileg gondoskodni, szükség volt egy árvaház létesítésére. Nagyon jótékony asszonyok, az akkori pesti zsidó elit feleségei megalapítják ez a nőegyletet, ráadásul úgy, hogy mindezt a saját anyagi hozzájárulásukkal teszik. Az egyik igazi nagyasszony, aki ebben közreműködik, az Herz Pollák Borbála, aki akkor 10000 forintot adományozott az árvaház megalapítására, csak azért, hogy tisztában legyünk az értékével, akkor egy hónapig meg lehetett élni 10 forintból. Többek között ebből az összegből is vesz a nőegylet egy épületet a Damjanich utcában, ahol már alkalmazottak dolgoznak, itt kezdik meg 12 kislány ellátását.  Gerő Katalin, aki már a sokadik igazgatója volt az árvaháznak azért is érdekes, mert gyerekként ő is az intézményben élt, mint árva. Itt arra törekedtek, hogy a náluk élő lányokat ne csak férjhez adják, hanem valamilyen szakmát is a kezükbe adjanak, így biztosítottak számukra olyan hivatást, ami akkoriban a nők számára volt biztosítva, mint a tanítónői hivatás.

Mikor került az árvaház élére Gerő Katalin?

T. Zs.: Katalin mama az 1930-as évektől lesz igazgató, ő írja meg 1936-ban az akkor már hetvenéves árvaház történetét, amihez segítséget kapott az akkor még létező nőegyleti jegyzőkönyvekből, amelyek sajnos a háború során elpusztultak. Szerencsére Gerő Katalin könyve olyan alapos, hogy gyakorlatilag az árvaház története gyakorlatilag teljesen rekonstruálható. A múzeumban lévő dokumentumban tehát azok a levelek találhatóak, amiket Gerő Katalin a hozzá írt levelekből gyűjtött össze. Ő egyébként egyedül élt, nem ment férjhez, számára a családot a leányárvaház jelenttette. Az ő áldozatos munkáját jellemzi, hogy mennyi levelet kapott és kiktől. Megköszönik ebben a munkáját, a könyvét is, az egyik levelet Ribáry Géza, az akkori Országos Magyar Zsidósegítő Alap vezetője is volt. Érdekes ennek a levélnek már a teteje is, ahol szerepel az a mondat is, amit az egykori nőegylet is fontosnak tartott: Adj, hogy adhassunk! Ez azt jelentette, hogy bár tényleg nagyon fontos volt a már említett hatalmas adomány, de a nőegyletben minden, még a filléres tagságból jövő adománynak is örültek. Nagy szükség volt a sok kicsi sokra megy adományokra, hiszen akkor, amikor Gerő Katalin az árvaház igazgatója volt, akkor a Pesti Izraelita Nőegylet az árvaházon kívül egy menedékházat is fenntartott a félárváknak is, gyakorlatilag kollégiumi elhelyezéssel, de mellette olyan közösségi teret is, az első világháborúban megözvegyült nőknek, ahol panziószerűen lakhatnak az özvegyek, különösen figyelve arra, hogy a korábbi életszínvonalukból se kelljen leadniuk. Volt még mellette olyan intézményük is, ami megoldást kínált mindenféle női élethelyzetben nehézséget okozó történetben. Mellette a nőegylet adta ki az Ararát Évkönyveket is. Még visszatérve a levelekre, azt is láthatjuk, hogy Katalin mama a világ számos pontjáról kapott leveleket, hiszen ő kapcsolatban állt az akkori világ szinte minden jelentősebb zsidó jótékonysági szervezetével. Külön érdekessége a levelekre felrakott bélyegek is, amelyek a kornak a lenyomatát is megörökítik. A Gerő Katalin dokumentumában az egyik legérdekesebb, az az album külseje, egy piros-fehér-zöld anyaggal van bekötve, amit IV. Károly 1916-os koronázásakor a dombot leterítő szőnyegből állított össze. A szertartás végén a megjelent tömeg igyekezett mindenféle emléket szerezni, így hordták szét ezt a szőnyeget is. Gerő Katalin is szerzett egy darabot, ebbe kötötte az albumot, ráhímezve K és Z betűket, mint Károly és Zita, valamint az 1916 decemberi dátumot. Így a dokumentum tartalma is érdekes, bemutatva azt a munkát, haza és nemzetközi szinten, amit az zsidó árvaház végzett, de a külseje is, mert azt mutatja be, hogy Gerő Katalin egy igazi magyar honleány volt, a hazafisága egyébként a nőegylet történetét bemutató könyvből is kiderül. Tehát nem pusztán a levelek érdekesek, hanem az album külseje is. Akkor teljesen magukénak tekintették a zsidók a magyar hazát, ezt mutatja be ez az album is, a könyv is, azt azonban nem tudjuk, hogy a magyar társadalom ezt mennyire respektálta, azt nem tudjuk meg ebből a dokumentumból, ami egyébként látható és látogatható.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú a 2018. november 30-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Hallgassa meg!

Videó ajánló

Olvasson tovább