Kultúrpercek: Történelmi Kézműves Vásár és Hagyományőrző Találkozó

A december 8-i adás tartalmából.
 

December 9-én mutatják be Magyarországon az Esti dal című kisjátékfilmet Tunyogi Henriett rendezésében. A 12 perces kisjátékfilm cselekménye két síkon játszódik: részben napjainkban, másrészt az 1970-es évek elején. A rendezőt hallják.

Advent második vasárnapján, a Várkert Irodalom legújabb sorozatának negyedik állomásán az ünnepről, a „magasságról és a mélységről”, a varázslatról és a várakozás öröméről hallgathatjuk legnagyobb költőink, íróink remekeit, gyöngyszemeit. Seres Tamás rendező mondja el a részleteket.

Dec.6-ától látható a hazai mozikban a Teljesen idegenek című olasz film magyar remake-je, BÚÉK címmel. Az alaptörténet szerint egy baráti társaság összejön egy vacsorára, és úgy döntenek, hogy minden beérkező hívást kihangosítanak, minden üzenetet felolvasnak, így szép lassan mindenki titkára fény derül. A magyar változat a vacsorát szilveszter éjszakájára teszi, tehát a film címe is erre utal. A magyar társaságot olyan színészek alakítják, mint Lengyel Tamás, Törőcsik Franciska, Elek Ferenc, Hevér Gábor, Szávai Viktória, Bata Éva, Mészáros Béla, a rendező pedig Goda Krisztina, aki Divinyi Rékával együtt írta a forgatókönyvet. Nem csak a színészek játéka, hanem a remek magyar betétdalok is színesítik a mozit, énekel ugyanis Sena, Fábián Juli, de zenél az Intim Torna Illegál is.

Mindig vágytál rá, hogy a régi korok tárgyait hazavidd? Megajándékoznád szeretteid, de még nincs ötleted mit vegyél nekik Karácsonyra? A Nemzeti Múzeum olyan múzsa, ahol az elmúlt évezred tárgyai pozitívan hatnak az alkotói energiára. Magyarország történelmi hagyományőrző kézműves mesterei a legszebb portékáikkal készülnek december 8-án és 9-én a III. Történelmi Kézműves Vásárra és Hagyományőrző Találkozóra. Ezen a hétvégén a történelem különböző korszakai a vásári kavalkád jegyében nyílnak meg előtted a múzeum évszázados falai között. Most nem csak láthatóvá, hanem átélhetővé is válik a történelem.

Minden megtalálható lesz a bronz kortól egészen a XIX. századig, legyen szó páncélokról, fegyverekről, ékszerekről, bőr, fa, textil munkákról vagy akár szakmai irodalomról. Az igényes kézműves termékek mellett változatos programok is helyet kapnak. Szakmai előadásokkal, kézműves bemutatókkal, koncerttel, viseletmustrával és többféle vívóversennyel várják a látogatókat.

Hallgassa meg!

Kultúrpercek – Kossuth – december 8., szombat, 9:00

Műsorvezető: Beslin Anita

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább