Kossuth Rádió

Ami a Rumbach utcai zsinagógában zajlik, az a támogató hozzájárulásával történik

Kunos Péter, a Mazsihisz és a BZSH ügyvezető igazgatója beszélt a Rumbach utcai zsinagógáról, ahol minden rendben van, de szóba került még a főváros új zsidó imahelye és a rövidesen megnyíló kóser bolt is.
 

A napokban botrányt kavart az egyik hetilap címlapja, ezzel és az újság cikkében kiemelt Rumbach utcai zsinagóga felújítása kapcsán Kunos Péter megjegyezte, ami a címlapot illeti, a Mazsihisz elnöke társadalmi munkában látja el feladatát és semmilyen pénzügyi konstrukcióra nincs kompetenciája. A cikkben szereplő mondatok kapcsán azt emelte ki az ügyvezető igazgató, a nem egészen 3.2 milliárdos állami támogatás minden egyes előírását pontosan teljesíti a hitközség, ahogy az összes ide vonatkozó jogszabálynak is megfelelnek, beleértve a közbeszerzési előírásokat is. Mindenről rendre tájékoztatást adnak a támogatónak, így ami a Rumbach utcai zsinagógában zajlik, az a támogató hozzájárulásával történik. A Mazsihisz csak és kizárólag az elvégzett, a teljesítési igazolással megtámogatott munkát fizeti ki, amikor meg ideje van, akkor elszámolnak vele, olyannyira, hogy a támogató ezzel kapcsolatban még soha semmilyen kifogást nem emelt. Vannak határidőbeli csúszások, ám ezek Kunos Péter szerint a többi állami nagyberuházáshoz képest jelentéktelenek.

Ezekről a csúszásokról a támogatót értesítették és megismételte, minden a támogató jóváhagyásával történik. Ami a projektet illeti, az építési rész az 2019. május végéig befejeződik, azaz el is számolnak a teljes építési résszel. A tervek szerint a jövő év negyedik negyedévére szeretnék a kiállítást és a közösségi teret is megnyitni azokra a célokra, amelyeket már korábban meghatároztak.
Az ügyvezető igazgató örömmel számolt be arról, hogy a BZSH egy új zsinagógát avatott Dél-Pesten, megjegyezve, ez egy területileg nagy körzet, Csepel, Soroksár és Pesterzsébet tartozik hozzá. Az ottani zsidó közösség eddig egészen mostoha körülmények között volt kénytelen működni. Szándék volt arra már korábban is, hogy méltó helyre költözhessenek, ezt most nagyban segítette egy közel 60 milliós hagyaték, amelyet a közösség kapott, amihez ígéretet kaptak állami támogatásra. Ez utóbbiban még nem született megállapodás, ám a BZSH és a közösség úgy döntött, a rendelkezésre álló pénzből keresnek egy olyan ingatlant, ami, ha nem is zsinagógaként, de imateremként megfelel. Mindezek mellett elkészült egy tervezet a Csepelen létrehozandó zsinagógának, a projektnek van egy költségvetése, a korábbi polgármester, Németh Szilárd honvédelmi államtitkár még most is úgy gondolja, a városnak és a zsidó közösségnek kell zsinagóga.

A Mazsihisz és a BZSH egy régi vágya valósul meg akkor, amikor rövidesen megnyitják a saját kóser boltjukat és kávézójukat. Ennek kapcsán Kunos Péter elmondta, ez a Rabbitestület egy régi kívánsága volt már, a világi vezetés sokat gondolkodott azon, hogy egyáltalán van-e igény erre, de meg kellett állapítaniuk, amennyiben megteremtik a feltételeket, akkor igény is lesz rá. A boltban majd tartós kóser élelmiszereket lehet vásárolni, a kávézóban pedig még kóser pizzát is fogyaszthatnak majd a vendégek. A boltot egy a BZSH által létrehozott cég működteti majd, a tervek szerint ez a cég egy idő után nyereséges tud lenni, sőt még az invesztíció is megtérül majd.

Mindeközben a hitközség Laky konyhájának a vezetője nyugdíjba vonult, többen is pályáznak erre a feladatra, a jelöltek már megismerkedtek a konyhával, a várható feladatokkal. A végső nyertesnek nem csak ezzel kell majd megküzdenie, hanem azzal a szinte pótolhatatlan szellemiséggel, amit az eddigi vezető Szántó György képviselt. A Laky Konyhának még lesz egy jelentős feladata jövőre, hiszen a Maccabi Európa Játékokon nekik kell biztosítani a kóser étkezést.

Az interjú a 2018. december 14-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Hallgassa meg!

Videó ajánló

Olvasson tovább