Így tanultunk meg újraéleszteni!

Egy különleges és interaktív előadásnak lehettünk szem és fültanúi az MTVA falain belül a A TEVAgy a hős! kampány kapcsán.

Évente Magyarországon körülbelül 25 ezer ember hal meg hirtelen szívleállás következtében. A legtöbben ilyen helyzetben pánikba esnek, és hirtelen fogalmuk sincs, mit kell csinálni. Ez azért is veszélyes, hiszen az agyunk 4 percet bír ki oxigén nélkül, ezután beáll az agyhalál. Vagyis pontosan 240 másodpercünk van arra, hogy megkezdjük a bajbajutott újraélesztését. Ugyan sok helyen nyílik lehetőség elsajátítani az elsősegély nyújtás alapjait, azonban a túl sok információ gyakran pont az ellenkezőjét váltja ki, és vészhelyzetben leblokkol tőle az ember.

A TEVAgy a hős! kampány célja, hogy Magyarországon mindenki képes legyen újraéleszteni, és ezzel megmenthetővé váljon a bajbajutottak 70 százaléka. Mészáros Zalán mentőtiszt és Klupács Péter mentőtechnikus több évtizedes pályafutásuk tapasztalatai alapján egy olyan innovatív oktatóprogramot dolgoztak ki, melynek segítségével otthon is bárki gyakorolni tudja a megfelelő újraélesztés technikáját, bátorságot adva ahhoz, hogy vészhelyzetben a helyes döntéseket hozzuk. Ehhez nincs másra szükségünk, mint egy gumilabdára és egy jó ritmusú zenére.

A program célja, hogy a módszer begyakorlásával mindenki életmentő hőssé válhasson, ha olyan helyzet elé kerül az életben. Zalán és Péter immáron 3 éve járják az országot, azzal a céllal, hogy minden magyar embert megtanítsanak újraéleszteni, és automatikussá váljon az az 5 mozdulatsor, mellyel valakinek az életét menthetjük meg.

tevagyahos.hu tevagyahos.hu

1. Először is vizsgáljuk meg a beteget, hogy reakció képes-e. Rázzuk meg a vállát, szóljunk hozzá, ha nem reagál, akkor eszméletlen.

2. Ezután képezzünk egy közös csövet, vagyis fektessük a beteget kemény talajra, szegjük hátra a fejét, hogy a légutak szabadok legyenek.

3. Vizsgáljuk meg, hogy lélegzik-e a beteg. Hajoljunk hozzá közel, fordítsuk el a fejünket, számoljunk el ütemes tempóban húszig és nézzük meg, hogy emelkedik-e a mellkasa, ha nem, akkor megállapíthatjuk, hogy nem lélegzik.

4. Fontos, hogy ne felejtsük el hívni a mentőket! Tárcsázzuk a 112-es számot, vagy kérjünk meg valakit, hogy tegye meg helyettünk. Kezdjük meg a szívmasszázst!

5. Helyezzük egymásra a kezünket, az alsó tenyerünket tegyük a mellkas közepére, úgy, hogy az éle középre essen. Nyomjuk le a mellkast 5-6 centire, percenként százszor megismételve. Ehhez nagy segítséget jelent egy gyors tempójú, például 100 BPM-es zeneszám, például a Stayin’ Alive. Folytassuk ezt mindaddig, míg a segítség meg nem érkezik.

Amit fontos még tisztázni, hogy mielőtt megkezdjük a beteg újraélesztését, mindenképp győződjünk meg arról, hogy biztonságos a helyszín, nem fenyeget minket veszély. Amit még szintén nem árt tudni, hogyha egyedül vagyunk a bajba jutottal, miután megkezdtük a szívmasszázst, 1-2 perc után nyugodtan abbahagyhatjuk addig, míg a mentőket feltárcsázzuk, hiszen az a bizonyos 4 perc ilyenkor újraindul.

A Kossuth Rádió szervezésében megvalósult előadást Stumpf Kata riporter és az M2 Petőfi TV csapata sem hagyhatta ki, amelyből egy remek anyag is készült. Láthatjátok benne, ahogy az előadóterem labdán gyakorolja a mozdulatsorokat, de azt is, ahogy Katán bemutatják a közös cső képzés folyamatát, íme:

Olvasson tovább