Hajnal-táj: Európa történetének szereplői

A február 16-i adás tartalmából.
 

– Ahogyan belépünk Gombás Attila kertépítő udvarába, elsőként egy 15-20 kilós szőlővesszőkből font koszorú ragadhatja meg a tekintetünket. Mint kiderül, 20 évvel ezelőtt, mikor a kertész és virágkötő házaspár Érd Ófaluba költözött, vadregényes és mívesen gondozott kertjükből még semmi sem látszott. A kukoricatábla melletti őskertben találtak rá arra a régi szőlősre, melynek indái, vesszői ma a garázskaput díszítik. Miként lett a kukoricatarló helyén mára mintakert és a nyitott kertek program következő, látogatható tájkertje?

– Mátészalka ipari üzemeibe a környék falvaiból járnak be az emberek dolgozni, és már régen élvezik a kerékpárutak nyújtotta könnyebbséget, viszont a városban élők csak azt tapasztalták, hogy az óriási kamionforgalom miatt szinte életveszélyes manővereket voltak kénytelenek végrehajtani a kerékpárral közlekedők. Ennek rövidesen vége, megépül a városban a kerékpárút, sőt összeköttetés lesz a már kész kerékpárutak között.

– Együtt élő emberek, családok alkotják Európa történetének szereplőit, férfiak és nők, kiknek élete házasságban fonódott össze, s ez a kötelék kíséri sorsukat életük során. S bár ez köznapi jelenség, mégis nehéz bemutatni a házasság intézményét, örömét, boldogságát, nem szűnő küzdelmét külső és belső akadályaival. A szegedi Somogyi könyvtárban a hónap végéig látható a Házasság hete kiállítása.

– Harminckét évig élt és dolgozott az európai jelentőségű Szolnoki Művésztelepen Bokros László. A festőművész, grafikus alkotásai jelenleg megtekinthetőek a Damjanich János Múzeumban, ám aki tartósabb kapcsolatra vágyik a művekkel, haza is viheti azt a 308 oldalas, több mint 250 reprodukciót bemutató tanulmányt, amelynek szerzőjével, Csiszár Róbert művészeti íróval beszélgetünk.

– Ma, amikor gépek könnyítik meg a házimunkát, el sem tudjuk képzelni, milyen nehéz lehetett ez 100 évvel ezelőtt. Például nemcsak lassú és komoly fizikai munka volt a vasalás, hanem adott esetben veszélyes is. A nagykanizsai Kósa Miklós Csaba öt éve gyűjti a régi vasalókat és egyéb tárgyakat, amiket aztán saját maga újít fel. Szeretne egy állandó múzeumot, ám egyelőre csak gyűlnek a régi tárgyak. Most a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban nyílt belőlük tárlat.

– Túrkevén 13. alkalommal rendezik meg a böllérek találkozóját, ahol a hagyományos népi disznóvágások hangulatát idézik fel a résztvevők. A látogatók betekintést nyerhetnek a húsfeldolgozás teljes folyamatába a szúrástól a kolbásztöltésig. A résztvevő böllérek által készített ételeket folyamatosan megkóstolhatják az érdeklődők, így hagymás sült vért, hurkát, kolbászt, orjalevest, toros káposztát is kínálnak a vendégeknek.

Hallgassa meg!

Hallgassa meg!

Hajnal-táj – Kossuth – február 16., szombat, 05:05

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább