Dankó Rádió

Jó ebédhez szól a nóta - 10. hét

A március 4-10. közötti adások tartalmából.
 

A Jó ebédhez szól a nóta…c. műsor 12.30-tól 14.00 óráig tart minden hétköznap.
Ugyanezen műsorfolyam címe a hétvégén: Asztali.

Március 4-én hétfőn Morzsa Oszkár cimbalom szólója nyitja adásunkat, majd a Bangó Margit, Gaál Gabriella, Jákó Vera, Szalay László és Bojtor Imre énekel. 13 órától Magyar Nándor, Pécsi Kiss Ágnes, Melis György és Talabér Erzsébet énekel.

Március 5-én kedden Muzeális nóta felvételeinkből hallanak válogatást. Mezei Mária, Cselényi József, Sárdy János, Basilides Mária és Szalay László énekel. 13 órától Máté Ottília, Bokor János, Szentendrei Klára és Pere János nótacsokrait hallják, ha velünk tartanak.

Március 6-án szerdán ifj. Berki Béla és zenekara muzsikál valamint kíséri énekeseinket műsorunk első felében. 13 órától óriási nóta kavalkád veszi kezdetét. Zala Tóth Erzsébet, Szabó Szilvia, Zámbó Imre és Nógrádi Tóth István is dalra fakad, a többi „vendégünk” pedig legyen meglepetés.

Március 7-én, csütörtökön nótázik a Napfény városa. Két szegedi énekest hallhatunk, Ürmös Ilonát és Fejes Sándort.

Március 8-án, pénteken „Virágot a virágnak!” Illatos köszöntő a hölgyeknek Nőnap alkalmából. Utána muzeális felvételeinkből válogatunk.

Március 10-én, vasárnap az első részben a Dankó Rádió fényes csillagai nótáznak. Hallhatjuk Kalina Enikőt, Dócs Pétert és Budai Beatrixet Sárközi Béla zenekara társaságában.
A második órában Bangó Margit, Kovács Lajos, Szabó Szilvia és Karcagi Nagy Zoltán énekel, Balogh Albert zenekara muzsikál.

Várja Önöket Tarnai Kiss László és Budai Beatrix  minden nap a Déli Krónika után!

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább