Hatodszorra tartanak Duna-napot az erdélyi Torockón

A Duna Médiaszolgáltató hatodik alkalommal rendezi meg a Duna-napot az erdélyi Torockón június 1-jén - mondta a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán.

Dobos Menyhért ismertette: a médiaszolgáltató 2013-ban vásárolta meg a torockói Duna-házat azzal a céllal, hogy „előretolt kulturális bástyaként” működjön a régióban.

A rendezvényt hagyományosan a nemzeti összetartozás napjához közel eső hétvégén tartják, most azonban a csíksomlyói búcsú és az EP-választások miatt halasztani kellett – jegyezte meg.

Kolozsvártól Tordáig nagyon sokan részt vesznek a Duna-napon, tavaly mintegy nyolcezren gyűltek össze a romániai falu felé emelkedő Székely kőnél. Hagyományosan kiállítással várják az érdeklődőket, tavaly erdélyi írók és költők hatalmas molinói előtt hangzottak el szavalatok, idén pedig a legnagyobb székely, Orbán Balázs nyomában címmel nyílik majd kiállítás – fűzte hozzá.

Ismertette: a gyereknap alkalmával a legkisebbekre is gondoltak, lovaglás, íjászat, versmondás, kincskereső játék is várja őket. A podiumszínpadon népviseleti bemutató, valamint – idén először – operett-előadás is lesz, Oszvald Marika és Peller Károly közreműködésével. A nagyszínpadon este héttől Kövér László, az Országgyűlés elnöke mond ünnepi beszédet. A rendezvény záróakkordjaként koncertet ad Nagy Feró és a Beatrice, majd az összetartozás koncert részeként Varga Miklós, Sasvári Sándor, Sasvári Léna, Varga Vivien és Varga Szabolcs lépnek a színpadra. A napot tűzijáték zárja majd.

Az 1129 méter magas Székely kő sziklaszirtjei tövében fekvő Torockó és a vele szomszédos Torockószentgyörgy magyar szigetnek számít az erdélyi Fehér megyében. A Kolozsvártól 60 kilométerre lévő község két falvában – a 2011-es népszámlálás adatai szerint – 1089-en laknak, akik közül 995-en vallották magyarnak magukat.

További információkat a Duna-ház honlapján, illetve Facebook eseménynél találnak!

Videó ajánló

Olvasson tovább