×

Pénteken a harmadik adással folytatódik a Kamara Virtuózok

Kamara Virtuózok 19 óra 30 perctől a Duna Televízióban és a Duna Worldön.

A nyolc csapatból egy-egy már kiesett, így pénteken a hat, még versenyben lévő formációt láthatják a nézők.

A harmadik adásban zenél az Aeris Brass Quintet, a Flautica, a Pontasto gitárkvartett, Sárközi Lajos és zenekara, a Seven Sax és a TanBorEn Trio. Az adás végén a zsűri ismét elbúcsúzik az egyik formációtól, de előtte egy zsűritagnak lehetősége van a hegedűjét odaadni annak a csapatnak, amelyik a leginkább megérintette a szívét, ezzel megmentve őket a kieséstől.

A harmadik adásban is láthatnak extra produkciót a nézők: ezúttal a Finucci Bros Quartet, a Finucci Strings és Virtuózokban korábban versenyzett Bácsy-Schwartz Zoltán közösen lép fel.

A Kamara Virtuózok győzteséről a közönség dönt majd a hatodik adásban, a nézők a döntőbe jutó három formációra szavazhatnak.

További cikkek