A Dal 2019

Eurovíziós Dalfesztivál - Hollandia győzött

Duncan Laurence nyerte Arcade című dalával a 64. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton késő este rendezték Tel-Avivban.

A győztes holland Duncan 492 ponttal nyert a 26-os döntőben. Mögötte az olasz Mahmood lett a második 465 ponttal, az orosz Szergej Lazarev 369 ponttal a harmadik helyen végzett.
A végeredmény a nemzeti zsűrik pontszámának és a tévénézők szavazatainak az összeadásával alakult ki.

A Magyarországot másodszor képviselő Pápai Joci ezúttal nem jutott a döntőbe.
A 26-os döntő utolsó felében először az egyes országok nemzeti zsűrijének legmagasabb pontjait adták közre a helyi szóvivők, Magyarországról Forró Bence, majd a tévénézők által leadott telefonos/sms-es, applikációs voksokat, országonként, hátulról előre haladva mondták be az izraeli aréna műsorvezetői. A kétféle pontokat összeadták, így alakult ki a végeredmény, amely a hosszas ismertetés miatt az éjszakai órákba húzódott.
A látványos showműsorban több eurovíziós győztes színpadra állt, a tavalyi nyertes, Netta új számával szórakoztatta a nézőket és még Madonna is fellépett, két dalát adta elő.
Mivel az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny szabályai szerint mindig az előző évi nyertes a rendező ország, jövőre Hollandiában lesz az esemény.

A győztes dal:
Duncan Laurence – Arcade

 

 

A döntő teljes adása:

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Duncan Laurence 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2019/05/K__AP201905181581-1024x705.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Kapcsolódó Cikkek