Család-barát

Boszorkánytészta

Boszorkánytészta
Hozzávalók:
50 dkg főtt hámozott burgonya
só, fehérbors
2-3 tojás sárgája
20 dkg jó minőségű finomliszt

Erdei gombaragu
Hozzávalók:
20 dkg erdei gomba (vargánya, rókagomba)
2 gerezd fokhagyma
kukorica olaj
só, fehérbors
friss bazsalikom, oregáno
10 dkg hegyvidéki érlelt tehénsajt
5 dkg házi vaj

Elkészítés:
A főtt, hámozott burgonyát kézi burgonyatörővel pépesre törjük, mintha burgonyapürét készítenénk. Sózzuk, borsozzuk, és jól elkeverjük benne a tojások sárgáját, valamint a lisztet. Rendesen összegyúrjuk ezt a tésztát, a felületét, ha gyúrás közben tapad, liszttel hintjük, majd szintén kilisztezett deszkán 3-4 mm vastagságúra nyújtjuk, nagyobb pogácsaszaggatóval köröket formázunk belőle. A burgonya pogácsák közepébe fél evőkanál gombaragut teszünk: kevés finomra vágott fokhagymán apróra vágott erdei gombát pirítunk, fűszerezzük, sóval, fehérborssal, bazsalikommal, oregánóval. Ezután a tojások fehérjével vékonyan bekenjük a pogácsák egyik oldalának szélét, és ráhajtjuk a másik oldalt, úgy hogy félholdakat kapjunk. A félholdak íves szélét villa segítségével óvatosan megnyomkodjuk 2-3 mm-t, így a félholdak széle szép barázdált lesz, majd főzés közben benne marad a töltelék. Forró lobogó sós, olajos vízben kifőzzük, rögtön forró vajat és reszelt sajtot teszünk rá.

További olvasnivalók