Család-barát

Pirított magvas pisztrángfilé, füstölt pisztrángos rétessel, vagy kelbe csavart füstölt pisztrángos bio rizzsel

Hozzávalók:
4 db friss pisztráng filé
25 dkg burgonya
25 dkg nagy kockatészta
1 közepes fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
2 db teljes kiőrlésű rétes tészta
só, bors, kápia paprika, petrezselyem
2-3 levél kelkáposzta
1 bögre bio rizs
1-1 evőkanál dió, napraforgómag, tökmag
1 tojás
1 dl olaj

Elkészítés:
Az apróra vágott hagymát, két-három gerezd foghagymát olajon megdinsztelünk, majd őrölt pirospaprikát adunk hozzá, felöntjük kevés vízzel, hozzá adjuk az apró kockára vágott burgonyát. Azt követően fölöntjük annyi vízzel, hogy a burgonyát ellepje. Addig főzzük, míg majdnem megpuhul, ekkor beleöntjük a kockatésztát, aprított pritamin, vagy kápai paprikát. Főzzük, míg a tészta is megpuhul és fölveszi a szaftot. A tűzről levéve beleöntjük a kockázott füstölt pisztrángot, jól elkeverjük. A rétes lapokat előkészítjük (nedves kendőre helyezzük, majd rétegenként megkenjük olajjal). Ráhelyezzük a tölteléket, felgöngyöljük, végét behajtjuk, majd tepsire tesszük. Tetejét megkenjük tojással és a sütőbe aranysárgára sütjük.
A diót, napraforgómagot tökmagot megpirítjuk, a pisztrángfilét kevés olajon lesütjük, sózzuk, borsozzuk, tálaláskor megszórjuk a pirított magvakkal.
Töltött kel:
A kelleveleket megmosás után, forró hús alap lébe 1-2 percre belemártjuk, majd a leveleket félre tesszük. Az egy bögre bio rizst másfél bögre hús alap lében föltesszük főni, amikor már majdnem kész hozzáadjuk a kockázott paprikát, a tűzről levéve a füstölt pisztrángot belekeverjük. Ebből a rizsből kis hurkákat formázunk és a kel levélre helyezve begöngyöljük a pisztráng mellé tálaljuk.

További olvasnivalók