Jó ebédhez szól a nóta - 13. hét

A március 25-31. közötti adások tartalmából.
 

A Jó ebédhez szól a nóta…c. műsorunk 12.30-tól 14.00 óráig tart minden hétköznap.
Ugyanezen műsorfolyam hétvégi címe: Asztali.

Március 25-én műsorunk első felében igazi nóta kavalkádra számíthatnak hallgatóink a „boldogság” jegyében. 13 óra után operaénekesek nótáznak. Kalmár Magda, Kincses Veronika, Marczis Demeter és Melis György énekel és megemlékezünk Bartók Béla zeneszerzőről is.

Március 26. A cigándon született Hollay Bertalan magyarnóta és dalénekesre emlékezünk halálának 8-ik évfordulóján. A műsorban énekel még többek között Talabér Erzsébet, Máté Ottília és Rezsnák Miklós is.

Március 27. Színházi Világnapon műsorunk első felében színészek előadásában szólnak a szebbnél szebb nóták. 13 órától, Jónás Mátyás és zenekara muzsikál valamint Győri Szabó József, Kutasi Katalin, Miklóssy József és Gaál Gabriella nótacsokraiból válogatunk.

Március 28. Csütörtökön a tavasz jegyében telik műsorunk. Gyulai Erzsébet, B. Tóth Magda mellett Fényes György és Bokor János is dalol. Műsorunk második felében klarinét és tárogató szólókkkal fűszerezzük adásunkat.

Március 29. 116 éve hunyt el Dankó Pista. Rádiónk névadójára emlékezünk.

Március 30-án a 100 tagú cigányzenekar felvételeiből válogatunk. A Magyar Örökség díjas világon egyedülálló együttes kamarazenekarával is számtalan előadóval készített zenei anyagot. Itt lesz velünk –a teljesség igénye nélkül- Rigó Mónika, Kállay Bori, Farkas Zsolt és Tolnai András is.

Március 31. A magyar Állami Népi Együttest 68 évvel ezelőtt alapították. Vasárnapi adásunkban csodálatos archiv felvételekkel tekintünk vissza a régi időkre.

Várja Önöket Budai Beatrix  minden nap a Déli Krónika után!

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább