Dankó Rádió

Túl az Óperencián Kálloy Molnár Péterrel - 29. hét

A július 15-21. közötti adások tartalmából.
 

Kálloy Molnár Péter, színész, költő, műfordító, rendező, énekes, és talán nem túlzás, hogy egy modern kori reneszánsz ember. Mezőcsátról indult és jutott el Hollywood filmstúdiójába is. De ez még nem egészen publikus, így figyeljük nagy érdeklődéssel az eseményeket.

A színész 1988-ban érettségizett a debreceni Ady Gimnázium dráma tagozatán. 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Iglódi István osztályában. 1991-ben került a Nemzeti Színházhoz. 1993-1997 között a Vígszínház társulatának volt a tagja. 1996 óta a Komédium Kör művészeti vezetője. 1997 óta szabadfoglalkozású művész, a Komédiumban, az International Buda Stage-ben és a Thália Színházban szerepel. 1999 után az International Buda Stage főrendezője is volt.

A Beugró című televíziós műsor állandó szereplője, rendszeresen kap szinkronszerepeket és szinkronrendezőként is működik. Hatéves kora óta gitározott és zongorázott, a gimnáziumi évei alatt és a színművészetin is zenekarban játszott, de később ez háttérbe szorult. Több albuma is megjelent, amiből nagy szeretettel szemezgetünk….

Túl az Óperencián minden nap 9:04-től és 18:04-től a Dankó Rádióban!

Szerkesztő-műsorvezető: Nagy Ibolya

Korábbi adások >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább