Duna World

Felmegyek a miniszterhez

Július 21-én, 11:05-től a Duna World műsorán!
 

A most alakult tsz vezetősége nagy gondban van Balogh Bódog miatt, aki az utolsó egyéni gazda a faluban, és amíg be nem lép, nem adhatják a szövetkezetnek a „Száz százalék” nevet. A ravasz Bódog mindig túljár a beszervezők eszén, még holtnak is tetteti magát. Amikor kiderül, hogy a miniszter eljön Rendes községbe, az ünnepségre, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy a község lett az első százszázalékos a megyében, a vezetőség meg akarván szabadulni Bódogtól, őt küldi fel az élenjáró szövetkezetek országos konferenciájára. A Parlament folyosóján összetalálkozik a miniszterrel, és addig ravaszkodik, amíg kap tőle egy írást, amelyben az áll, hogy aki nem akar belépni a szövetkezetbe, azt nem szabad kényszeríteni. Közben a tagság megnyugszik abban, hogy egy ember csak töredék, nem százalék. Ezen a beszervező bizottság annyira fellelkesül, hogy amikor a sok viszontagság után visszatért Bódog kijelenti, hogy mégis belép, szóba sem állnak vele. Erre Bódog megfenyegeti őket, hogy felmegy a miniszterhez és írást kér tőle, hogy igenis joga van belépni.

Magyar filmvígjáték (ff.), 1961

A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott!
Feliratozva a teletext 555. oldalán.

Forgatókönyvíró: Markos Miklós, Galabárdi Zoltán
Zene: Patachich Iván
Operatőr: Szécsényi Ferenc
Rendezte: Bán Frigyes

Szereplők: Páger Antal (Balogh Bódog), Békés Itala (Juli, a felesége), Gózon Gyula (Zsüle), Bánhidi László (Peszleg), Rajz János (Nyóca elnök), Schubert Éva, Szirtes Ádám

Videó ajánló

Olvasson tovább