Ecranul nostru: A magyarcsanádi románok és szerbek egyre kevesebben vannak

Az április 3-i adás tartalmából.
 

– Március 21-én elhunyt a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke. Juhász Tibor 1958. február 6-án született, Méhkeréken.
– A méhkeréki román általános iskola 110 tanulójának csaknem egyharmada vett részt, a Vasile Gurzău nevét viselő mesemondó versenyen. Az általa ismert számtalan mesét Domokos Sámuel, budapesti egyetemi tanár fedezte fel fél évszázaddal ezelőtt, ma pedig ezek már részét képezik a település hagyományos értékeinek.
– A magyarcsanádi románok és szerbek egyre kevesebben vannak, pedig ennek a két közösségnek fontos szerep jutott a település múltjában. A közösségek tagjai általában az egyházi ünnepeken találkoznak, de a nagyböjt előtti hétvégén, a magyarcsanádi románok és szerbek közös mulatságot szerveztek. A település román- és szerb önkormányzata a magyarcsanádi művelődési házba hívták meg mindazokat, akik a két nemzetiség dallamait hallgatva szerettek volna kikapcsolódni.

Megszólalók:
Tiberiu Iuhas – elnök, MROÖ
Ana Ruja – igazgató, méhkeréki általános iskola
Mihaela Baicu – a zsűri tagja
Eva Păctaş – tanítónő
Vasile Rotar – a román önkormányzat elnöke
Kollár Ferenc – a szerb önkormányzat elnöke
Farkas János – polgármester, Magyarcsanád

Ecranul nostru – Duna Televízió – április 3., szerda – 7:15
Ismétlés aznap, 15:45-től a Duna World-ön!

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább