Alpok- Duna-Adria - A Fusinei-tavak

A szeptember 19-i adás tartalmából.
 

Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös televíziós műsora.

Szeged városának büszkesége a Magyarok Nagyasszonya székesegyház, amely Magyarország egyik legnagyobb bazilikája. A várost sújtó 1879-es nagy árvíz után, a település elöljárói fogadalmat tettek, hogy amint a város újjáépül, egy monumentális templomot emelnek. A Dómban, az 1930-s felszentelés óta nem történt olyan jelentős fejlesztés, mint a közelmúltbeli. A legnagyobb átalakítás az altemplomot érintette, ahol idegenforgalmi látogatóközpont nyílt, amelyet a turisták okost telefonos vezetéssel is bejárhatnak.

A szegedi dómban tett látogatásunk után, a közép-frankföldi Gredingben megrendezett népviseleti vásárba hívjuk meg Önöket. Az évenkénti rendezvény számos érdeklődőt vonz, itt ugyanis mindent megtalálhat a népviseletek iránt rajongó közönség .

Az olasz-osztrák-szlovén hármashatár közelében, a Fusinei Nemzeti Parkban található tavak mellett,a vörösfenyvesek, a jegenyés és bükkös erdők ideális helyet jelentenek a költöző madarak, szarvasok és őzek számára. Az erdőket és a tavak vidékét helyi iparosok, ácsok, asztalosok és kézművesek tartják karban, és kísérik állandó figyelemmel.

Srečko Kosovel, a 20. század elején alkotó termékeny szlovén költő, mindössze 22 évet élt, mégis jelentős irodalmi örökséget hagyott hátra. Legjobb avantgard és konstruktivista verseit évtizedekkel halála után jelentették meg először. Különleges, impulzív művészetével, a szlovén írott szó nagyjai között tartják számon.

A közép-dalmáciai Brač – sziget belsejében élő emberek büszkék gazdag kultúrtörténeti örökségükre. Ebből a gasztronómia sem maradhat ki. Az egyik recept, valamikor a szegények étele volt. Mivel a bárány húsát eladták, a parasztemberek kitalálták, hogyan lehet a legjobban elkészíteni nyárson a báránybelsőségeket. Így jött létre a vitalac nevű ínyenc fogás, amely a napokban érdemelte ki, hogy felkerüljön az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.

Alpok-Duna-Adria Duna TV – szeptember 19., csütörtök, 7:17
Ismétlés: Duna World – szeptember 19., csütörtök, 13:50

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább