Kossuth Rádió

Kultúrpercek: „Együtt Kárpátalja Tehetségeiért”

A május 17-i adás tartalmából.
 

„Együtt Kárpátalja Tehetségeiért”. Ez a címe annak a jótékonysági estnek, amelyet az Együtt Mindannyiunkért Alapítvány szervez ma 19 órától a Nemzeti Színházban. A rendezvény célja, hogy felhívják a figyelmet a Kárpátalján élő tehetségekre, az ott sanyarú körülmények között tanuló, mégis mindig fejlődésre képes növendékekre és tanáraikra. Az adományokból befolyó pénzből a Péterfalván működő Ifjúsági és Művészeti Iskola hangszerkészletét is frissítik.

Kellemes időtöltésre, igazi békebeli piknikre várják a közönséget Pécsett a Zsolnay Negyedbe, péntek délutántól vasárnap estig. A jó hangulatú programok, koncertek mellett a kulisszák mögé is bepillanthatnak a látogatók, a Negyed rejtett zugait is megismerhetik szakavatott kísérők segítségével.

A Protestáns Tavasz programsorozat keretében a Haydn Barytontrió Budapest ad koncertet ma este 6 órától Budapesten, a Hold utcai Templomban. Az ingyenes hangverseny címe “Pompakedvelő Esterházy Miklós herceg udvari muzsikája”.

Hétvégén rendezik meg a Veszprém megye határán fekvő, Balaton közeli Füle faluban az egyik legnagyobb hazai retró számítógépes kiállítást. Idén már hat kiállító várja gyűjteményével a látogatókat a 800 lelkes kis faluban.

Vasárnap délelőtt nyílik meg B.Tóth Klára festőművész, költő, restaurátor családi kiállítása a Rákospalotai Múzeum kertjében. Az immár hagyományos szabadtéri, egy napos, csoportos tárlaton a művész fia, Borda Mátyás és lánya Borda Noémi Blanka munkái is láthatók majd. A tárlat a XV. kerületben, a Pestújhelyi út 81. szám alatt látogatható vasárnap 11 órától.

Hallgassa meg!

Kultúrpercek – Kossuth – május 17., péntek, 9:07

Műsorvezető: Beslin Anita
Szerkesztő: Veres Emese Gyöngyvér

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább