Jó napot, Magyarország!: Vészesen emelkedik a Duna és a Tisza vízszintje

A május 22-i adás tartalmából.
 

Vészesen emelkedik a Duna és a Tisza vízszintje, de más folyókon is tapasztalható a jelenség. Aktivisták segítenek a vasárnapi európai parlamenti választáson résztvevő vajdasági magyar állampolgároknak kitölteni a szavazási levélcsomagban lévő, az azonosításhoz szükséges nyilatkozatot. Számos bank állítólag rosszul áll a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben meghatározott átvilágítások elvégzésével. Kihirdették az Európai Bizottság második, idén áprilisi WiFi4EU pályázati felhívás eredményét. A Bizottság 3400 települést részesít WiFi4EU-utalványban, köztük 63 magyar helységet. Tájékoztatót tartt ma a Kopp Mária Intézet, eszerint a KSH adatai szerint többen jönnek haza külföldről, mint vándorolnak ki. Az Intézet elkészítette a Európai családpolitikai kitekintő című kötetet is. Nemrég fogadta el az Európai Parlament a közúti fuvarozókra vonatkozó uniós jogszabály végleges tervezetét. Ez meghatározza többi közt a kötelező a pihenés körülményeit is. A kortárstáncé a főszerep mától Veszprémben. Ma kezdődik ugyanis a XXI. Országos Nemzetközi Kortárs Összművészeti Fesztivál. Mozgássérülteknek szerveznek horgászversenyt a hétvégén Poroszlón a Tisza tavon. Várja Önöket a szerkesztő Felszeghy Csaba és a műsorvezető Gyarmati Péter.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Jó napot, Magyarország! – Kossuth – május 22., szerda, 15:30

Szerkesztő: Felszeghy Csaba
Műsorvezető: Gyarmati Péter

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább