Kossuth Rádió

Hajnal-táj: Szarvasmarha szépségverseny

A május 24-i adás tartalmából.
 

Szent Márton nyomában
Európa legnépszerűbb szentje a Szombathely-Savariában született Szent Márton. A köpönyegét a koldussal megosztó katona, majd később tours-i püspökké váló szent figurájához az egész kontinensen kapcsolódnak fesztiválok, rendezvények, felvonulások. Szellemiségének őrzése azonban kihívás a 21 századi ember számára. Ezért rendeztek nemrég kétnapos nemzetközi konferenciát Szombathelyen az Európai Szent Márton Kulturális Útvonal résztvevői.

Együtt pályázik a világörökségi címre a Balaton-felvidék
Jelenleg várományos helyszínként tartják számon a tájegységet. Egy nemrégiben indult 3 milliárd forintos turisztikai fejlesztéssorozattal kívánják az esélyeket növelni a címre. Az első eredményeket a napokban mutatták be a Badacsonyörsei Folly arborétumban. Rikli Ferenc riportja.

Öreg malom nem vén malom
A Fejér megyei Csákberény rossz állapotú öreg malmának sorsa jó ideig kétséges volt. Lebontani sajnálták, aztán a fiatalok fantáziát láttak benne meg a mellette álló tehénistállóban, és a két épületből rendezvényközpontot csináltak. Itt tartják a falunapot is. Az ételkínálatában kimondottan előnyt élvez minden, ami helyi, a hústól a zöldségig, gyümölcsig. Az elmúlt években példaértékű fejlődést mutató Vértes aljai falu méltán büszke megmentett malmára.

Heti csali. Hajoljon a bot…
Az Öreg-Túr hazánk talán egyik legszebb, szelíd-vad folyója Romániában ered és Garbolcnál lép Magyarországra. A horgász számára a legjobb hely, mert a vízpart igen változatos, bedőlt és vízre lógó fák, megannyi halbúvó hely.

A macska masszíroz
A macskatulajdonosok gyakran tapasztalhatják, hogy mielőtt lefekszik valahová a kedvencük, dagasztani kezd, vagyis a mellső tappancsaival nyomkodja a takarót vagy a párnát, sőt némelyikük még karmait is kimereszti, vagy a nyálát csorgatja eközben. De a macska ugyanígy kezd el dagasztani, ha nagy elégedetten a gazdájára telepszik, miközben hangosan dorombol.

Támadnak a cseresznyelegyek
A cseresznye és a meggy legjelentősebb kártevője a cseresznyelégy. Kései fajtákon a fertőzés elérheti akár a 100%-ot is.A csereszenyelégy lárvája a gyümölcsbe furkálva táplálkozik, fejlődik, és a mag körüli részek elbarnulnak. A sérülés miatt a termés később elkezd rothadni. A védekezésről Bozsik gazda beszél.

A szarvasmarha szépségverseny győztese
26. alkalommal hirdettek haszonállat-szépségversenyt az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon Hódmezővásárhelyen, ahol összesen 50 állatfajtát bíráltak. A kiállítás nagydíját, egy Biharnagybajomról érkező holstein-fríz, Göndör nyerte meg, és ezzel kiérdemelte az ország legszebb tehene címet. a szépség mellett nagyon hasznos is, naponta 45 liter tejet ad, a bajomi ágazatvezető legnagyobb örömére.

IDE KATTINTVA visszahallgathatja az egész adást!

Hajnal-táj – Kossuth – május 24., péntek, 05:00

Szerkesztő Horváth Katalin
Műsorvezető Gergácz Anikó

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább