Kossuth Rádió

Kell és van is párbeszéd, de van olyan eset is, amikor ez nem működik

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke beszélt a megemlékezésekről, a szervezet együttműködési szándékairól.
 
Hallgassa meg!

Republikánus és demokrata kongresszusi képviselőkből álló delegáció érkezett Magyarországra, a vendégek többek között látogatást tettek a Mazsihisznél is. Az amerikai képviselők a magyarországi demokrácia állapotát voltak hivatottak megvizsgálni, fogadták őket a magyar kormány képviselői, de ellátogattak az ellenzéki pártokhoz, találkoztak civil szervezetekkel és a legnagyobb hazai zsidó szervezet is vendégül látta őket. Az elnök megjegyezte, amerikai vendégeiknek, mint egy zsidó vezető válaszolt, azaz csak és kizárólag a hazai zsidóság érdekeit képviselte a megbeszélések során. Beszámolt a vendégeiknek arról, hogy miként is érzik ma magukat a magyarországi zsidók, milyen tapasztalataik vannak az antiszemitizmussal kapcsolatban, megjegyezte, ami elhangzott, azokat már korábban többször, több helyen is elmondta.
Heisler András beszámolt arról, hogy 1945-1946 óta tart a Mazsihisz mártír megemlékezéseket azokban a vidéki településeken, ahonnan elhurcolták a zsidókat, mint elmondta, a múlt hétvégén ő Cegléden járt, ahol már nincsen hitközség, alig maradt pár zsidó a városban, a régi zsinagóga ma sportpalotaként üzemel. A megemlékezésen az elnök a város polgármesterével arról beszélgetett, hogy miként lehet a zsinagóga környékét, az egykori rabbiházat rendbe tenni. Hozzátette, a ceglédi mártírok falán nagymamái is meg vannak említve számos rokona mellett.
Ma már elmondható, hogy virágzik a zsidó élet Magyarországon számos zsidó vallási felekezettel és civil szervezettel együtt. A Mazsihisz ebben a helyzetben megtalálta a helyét. Ennek kapcsán az elnök elmondta, a Mazsihisz nehéz helyzetet örökölt, hiszen a szervezet és jogelődjei évtizedeken keresztül voltak monopolhelyzetben Magyarországon, szerencsére ez a rendszerváltozás következtében megszűnt, számos zsidó szervezet jött létre. Miután megszűnt a monopolhelyzet, így amennyiben a Mazsihisz el szeretné érni a hazai zsidó közösség tagjait, együtt kell működjön más zsidó szervezetekkel, a civilekkel egyaránt – emelte ki Heisler András.
Ennek elérése érdekében a szolgáltatások, az intézmények működésének a színvonalát emelni kell, mindezek mellett a civil szervezetekkel együtt kell olyan projekteken dolgozni, amelyek segítségével magukhoz tudnak olyan zsidókat vonzani, akik még nem találtak rá a Mazsihiszre.
A többi zsidó felekezettel kapcsolatban az elnök kiemelte, ő maga az együttműködés és a párbeszéd híve, és az is igaz, a sok zsidó szervezet tud egymás mellett létezni, azonban a párbeszéd egy esetben nem működik. Olyan esetről beszélt a Mazsihisz első embere, amikor szerinte egy zsidó szervezet megpróbál egy másiknak az erőforrásait megszeretni, abba belenyúlni. Ezt nem lenne szabad megtenni, mindenkinek élni kell hagyni a másikat. Amennyiben valaki ezt nem tartja be, azzal egész egyszerűen nem lehet együttműködni.
Arra a felvetésre, hogy ez a vélemény abból adódik-e, hogy a meglévő források újraosztását nehezményezi a Mazsihisz, az elnök kijelentette, a források kérdését túlmisztifikálják, a magyarországi zsidóságnak éppen nem az a legfőbb problémája, hogy nem állnak rendelkezésre elegendő források.

Az interjú a 2019. július 12-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Videó ajánló

Olvasson tovább