Hajnal-táj: Magyarok kenyere

A július 18-i adás tartalmából.
 

Matyó ballada
Néprajzi feljegyzések szerint a matyóság hagyománytisztelő, azt őrző, összetartó és öntudatos közösség. Kultúrájának ismertté válásában kiemelt szerepet kapott a hímzés, a pünkösdi rózsára emlékeztető matyó rózsa, valamint az erre épülő népviselet, ami időközben a világörökség része és hungaricum lett. A Matyó népművészeti egyesületben ma is készülnek hímzések, ünnepek idején előkerül a népviselet és időnként előadják a Simontornyára utazó Bíró Margit balladáját. A szegény, ám széplány története nem egyedi. Abban az időben nemzedékeken keresztül minden fiatal lány és legény távoli birtokon vállalt mezőgazdasági munkát a mindennapi megélhetés reményében. Hungarikum sorozatunkban Horváth Katalin a két szereplővel, Bartha Lászlónéval és Bukta Imrével beszélget.

Hallgassa meg!

Nyereményjáték túrázóknak
A szelíd harmónia nyugalmát érezheti a látogató Vas megyében barangolva. A lankák, a szabadság érzetét keltő rétek, a gyanta illatú erdők gyűrűjében található a vasi táj egyik ékessége, az Őrség. Az Alpok nyúlványai mentén Kőszeghegyalja kínál különleges értékeket, szépségeket. A hegység tövében meghúzódó kis falvak egyedi hangulata késztet a csodálkozásra, a rég-és közelmúlt felidézésére. A tájegység igazi ékessége a műemlékekben gazdag Kőszeg. Egyedi bája, jó bora, szíves vendéglátása igazi élményt nyújt. A megye névadó települése Vasvár, nevét a korai Árpád- korban meglévő környékbeli kohókról kapta. A Családok Évéhez kapcsolódóan szervez programokat és nyereményjátékokat a Vas Megye Turizmus Szövetség. A cél az, hogy a térségbe érkezők minél több értékes helyet keressenek fel. Gergó Judit interjúja.

Hallgassa meg!

Ingyenes vitorlás tanfolyam gyerekeknek
Különleges élményben lehetett részük azoknak a gyerekeknek, akik jelentkeztek a Keszthelyi Yacht Klub felhívására. Olyan általános iskolás diákokat vártak, akik szerettek volna ingyen megtanulni vitorlázni. Az idén 140 éves Keszthelyi Yacht Club célja, hogy megszerettesse a Balatont és a vízi sportokat. Varga Tünde riportja.

Hallgassa meg!

Takarítják a Tiszát
Becslések szerint 8000 tonnát is meghaladó kommunális és növényi eredetű hulladék torlódott össze a kiskörei vízlépcsőnél. Az uszadékmező felülete eléri a 17 ezer négyzetmétert és közvetlenül a duzzasztómű előtt a vastagsága a 3 métert is meghaladja. A PET KUPA önkéntesei az elmúlt hat évben 38 tonna félmillió műanyag palacknak megfelelő hulladékot gyűjtöttek össze a Tiszából. Most az egyik legnagyobb üdítőital gyártó és pet palack felhasználó a Coca-Cola Magyarország, 73 millió forintos támogatásának köszönhetően az eddigi önkéntes rendszer mellett hosszabbtávú finanszírozási rendszerben szeretnék ezt a mennyiséget megduplázni és a Bodrogra, Szamosra is kiterjeszteni az akciót. Pilisy Csenge riportja.

Hallgassa meg!

Rikácsol a gyöngytyúk
A gyöngytyúk vagy gyöngyös nagyon jól tud repülni, rendkívül éber madár, a legkisebb veszélyérzetre is azonnal riad és menekül. Naponta akár 10 km-t is bejárhat. Azonban ha a gazda nem vigyáz, hajlamos arra, hogy éjszakára az ólon kívül gallyazzon fel. A félig vad madár ijedős, minden szokatlan zajra, mozgásra rémült menekülésbe kezd. Hangja kellemetlenül hangos, rikácsoló, és bizony nem „szomszédbarát”. Lorászkó Gábor tanácsai.

Hallgassa meg!

Mérgező magok
Sokan nem is sejtik, hogy a szétrágott almamag, ami gyakran lecsúszik a torkunkon a gyümölccsel együtt, valójában mérgező. Éppen ezért legjobb, ha kerüljük. Ugyanez érvényes a barackmagra is. Különösen oda kell figyelnünk, ha pálinkát főzünk. A magot ne tegyük bele a cefrébe, mert cián keletkezik. Hasznos tanácsok Bozsik Józseftől.

Hallgassa meg!

Magyarok kenyere
Jól sikerült a búzaszem gyűjtés, így az idén is kisül majd a magyarok kenyere. A jótékonysági kezdeményezés célja, hogy a Kárpát-medence segítőkész magyar gazdái búzájuk egy részét nemzeti összefogással a határon innen és túl élő, rászoruló magyar gyermekek ellátására adományozzák. A szervezők a Nemzeti Agrárgazdasági kamara és a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége rendezvényén készült Zila Teodóra interjúja.

Hallgassa meg!

Élet Tótokföldjén
Környezetbarát módszerekkel, saját kezűleg újították fel a lepusztult házat, hogy életvitelükkel is példát mutassanak a tanyájukon. Krémer Karina és Fogarasi Norbert még 2015-ben döntött úgy, hogy vidéken kezdik meg a közös életüket, és ehhez megfelelő helyszínt is találnak. Ez a kicsiny aprófalu vagy inkább tanya pedig nem más, mint Tótokföldje, ami a szintén picinyke Old község egyik külterületi részének számít közigazgatásilag, 14 kilométernyire Siklóstól. A fiatal gazdákat Zsoldos László látogatta meg…

Hallgassa meg!

Hajnal-táj – Kossuth – július 18., csütörtök, 5:00

Szerkesztő: Horváth Katalin
Műsorvezető: Juhász Zsolt

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább