Kultúrpercek: Mesterségek Ünnepe

Az augusztus 19-i adás tartalmából.
 

Idén 33. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét, amely már tegnapelőtt megkezdődött, és persze holnap is tart. A hajdani vásárok hangulatát idéző fesztiválon kipróbálhatják a népi mesterségeket, megcsodálhatják a kézművesek míves munkáit. A népi iparművészek lábbeli kiállítást is tartanak a Nemzeti Ünnepen is látogatható rendezvényen.

Várják ma és holnap is a vendégeket az Augusztus 20-i ünnep részeként a Budai Vár aljába, a Magyar Ízek utcájába is. A helyszínen itthoni és határon túli gasztronómiai különlegességeket lehet kóstolni.

Ma este 8 órakor lép fel Budapesten, a Duna Palotában a Rajkó Zenekar és Népiegyüttes. A fiatal táncosokat és zenészeket tömörítő együttes 1952-ben alakult, tagjai az évszázados hírű cigányzenész-dinasztiák ősi zenei tehetségét és hagyományait őrzik. Elhangzik majd többi közt Brahms: V. magyar tánca, Monti csárdása, és Liszt II. Magyar rapszódiája.

Badacsonyhoz két híres festőművészünk is kötődik, Egry József és Udvardi Erzsébet. A jelenlegi Egry József Múzeum a helység központjában található, de nemcsak a névadó festményeiből, hanem Udvardi Erzsébet alkotásaiból is láthatók képek az épületben. A tervek szerint Udvardi Erzsébet 90. születésnapjára külön kiállítóhely nyílik még idén a festőművész badacsonyi házában.

Debrecenben, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon lép fel ma délután 5 órakor a Galiba Gyermekfesztivál keretében a Veronaki. A koncerten Tarján Veronika kinyitja Mosó Masa Mosodájának öreg kapuját, és zenekarával felébreszti a benne lakó meseszereplőket, betűket és a közönséggel együtt egy közös mulatságot kerekítenek a könyv lakóival.

Nyári előadásokon játszanak orgonaművészek keddenként Balatonbogláron, hétfőn esténként pedig a Siófoki Katolikus Templomban. Utóbbiban nemrég Alföldy Boruss Csilla koncertezett, ma pedig Teleki Miklós orgonál este 8-kor.

Még lehet jelentkezni a Klauzál Gábor Budafok-Tétény Művelődési Központ, az Év Budafok-Tétényi Természetfotósa 2019 című nyilvános pályázatára. A cél a környék természeti szépségeinek bemutatása, az ott élő, vagy a kerületért rajongó amatőr és profi fotósok segítségével.

Hallgassa meg!

Kultúrpercek – Kossuth – augusztus 19., hétfő, 9:07

Műsorvezető: Beslin Anita
Szerkesztő
: Felszeghy Csaba

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább