Hajnal-táj: Túravezető képzés

Az augusztus 23-i adás tartalmából.
 

Túravezető képzés
Szeptemberben Geo-túra-vezető képzést indít a Veszprém megyei Sümeg térségében a Balatonfelvidéki Nemzeti park, és a Döbröntei Szarvasház Oktatóközpont. A képzési helyszín a magyar geológusok „mekkája” – közel 150 éve zarándokolnak ide tanulmányozni a Sümeg környéki földtani képződményeket. Korbély Barnabással a Geo-park Csoport vezetőjével Felszeghy Csaba beszélgetett.

Hallgassa meg!

Színház a majorságban
Évek óta egyre népszerűbb a Balatonfenyves mellett lévő egykor Imre-majorban kialakított turisztikai, agrárcentrum. Termelői piaca a Balaton délnyugati csücskében kiemelt turisztikai célponttá vált. Most egy pályázatnak köszönhetően az egykori színházterem is megújul, ahol egy Kultiszigetet hoznának létre a tulajdonosok. Varga Tünde a Majorka Turisztikai és Rendezvényközpont vezetőjével, Antics Lászlóval beszélgetett.

Hallgassa meg!

Őshonos állatok a Salföldi majorban
A Káli-medencében található a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban lévő salföldi major ahol a felújítás után eredeti állapotában láthatjuk az épületeket, és megnézhetjük az őshonos magyar háziállatfajtákat. Bartha Bernadett felvétele

Hallgassa meg!

Strandételek versenye a Balatonnál
Kovászos Uborkaleves, marhasült, saláta, a környékből származó alapanyagokkal, egyedi ízvilággal. Négy évvel ezelőtt indította el a Balatoni KÖR a BeachFood-(strand ételek) kampányt. A cél az volt, hogy megújítsák a Balaton parti éttermek, büfék étkezési kultúráját. Hogy a séfek Vegyék elő a hagyományos étel recepteket, amelyeket némi ötlettel, helyi alapanyagok felhasználásával ízletessé tudnak tenni. Meghirdették az Év Strandétele versenyt is. Az egyik szervezővel, Balla Györggyel és Balatoni Ferenc séffel Varga Tünde beszélget.

Hallgassa meg!

Szőlő túlkínálat a Mátraalján
Még el sem kezdődött a szüret már látszik a túlkínálat. A Mátraalján sok termelő bajban van, mert nem tud mit kezdeni az idei szőlőterméssel. Hiába volt lehetőség a zöldszüretre, csak 20-30 százalékuk élt vele. A pincékben óriási az előző évekből tárolt borkészlet, ezért a felvásárlók a korábbi évekhez képest a felét fizetnék a szőlő kilójáért. Pilisi Csenge riportja.

Hallgassa meg!

Borfesztivál Nagymaroson
Tizenegy borvidék, több mint 20 pincészete mutatkozott be a nagymarosi borünnepen, ahol a borászok felsorakoztatták a különböző tájegységek ízét, zamatát. A bor mellé pedig muszáj volt ínycsiklandó ételeket is főzni. A borfesztiválról Cserei Judit készített összeállítást.

Hallgassa meg!

Hajnal-táj – Kossuth – augusztus 23., péntek, 5:00

Szerkesztő: Horváth Katalin
Műsorvezető: Juhász Zsolt

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább