×
Szerdán tartották a tábor utolsó alversenyét.

A tábor harmadik napjára még egy, a negyedik kihívás állt a versenyzők előtt, méghozzá a Crystal Nails Miss Talent választás, ahol a lányok megcsillogtathatták tehetségüket a zsűri tagjai előtt. A mezőny tagjaira a korábbi napoknál még nagyobb küzdelem várt ezúttal, hiszen ezen a fordulón dőlt el, ki kerül be a top 16 közé, ki szállhat harcba a koronáért a döntőben.
A lányok napja ezúttal is edzéssel kezdődött, majd belevetették magukat a délutáni versenyre való felkészülésbe. A Magyarország Szépe 2018 mezőnyének sportosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a legtöbben táncos produkcióval készültek. Láthattunk zumba és mazsorett bemutatót, de még rúdtáncot is. Azonban nem csak lélegzetelállító koreográfiákkal találkozhattunk a Crystal Nails Miss Talent színpadán: Berger Kitti és Magicz Mirtill egy-egy számukra kedves verset adtak elő.A zsűri ezúttal is kiválasztotta a három legjobb produkciót, egy versenyzőtől pedig ismét elbúcsúzhatunk. A szoros küzdelemben a dobogóra legalsó fokára ezúttal Kovács Vivien állt, őt követte másodikként Noll Petra, a Miss Talent 2018 címét pedig Szakálos Dóra nyerte el.
A díj átadása után elérkezett a szerdai nap legizgalmasabb része, kihirdették a felkészítő tábor utolsó kiesőjét. A zsűri választása Berger Kittire esett, így véglegessé vált a Magyarország Szépe 2018 top 16 versenyzőjének névsora. Közülük kerül ki az az egy, akinek, Koroknyai Virág július 8-án átadja a koronáját.

Íme az idei év döntősei:
Bui Tiky
Doszkocs Dominika
Fekszi Szimonetta
Galambos Patrícia Szilvia
Glonczi Bianka,
Józsa Eszter
Kántor Bianka
Kiss Rebeka
Kovács Vivien
Magicz Mirtill
Mészáros Dóra
Noll Petra
Ollári Barbara Fanni
Szakálos Dóra
Szarvas Andrea
Tóth Panni