×
A lányok vasárnap egy hét után újra találkozhattak a családjukkal.

A környezetvédelem szellemében indult a versenyzők vasárnapi napja. Reggel egy WWF-előadáson vettek részt, majd útnak indultak, hogy a Fióka- és Madármentés szervezet vezetőjével, Márton”Vlad” Andrással elengedjenek egy mentett gémet.A szervezet pár napja bejelentést kapott a sérült madárról, akit András a lányával, Andival együtt befogott Dunabogdány és Visegrád között. Dömösi mentőközpontjukban kezelésbe vették a gémet, vasárnap pedig újra útjára indították a Magyarország Szépe 2018 döntőseivel együtt.A megmentett madár mellett a több gondozott állattal is találkoztak, például a két hetes gólyával, Gáborral, aki teljesen elvarázsolta a lányokat.
A gém szabadon engedése után a versenyzők közös erővel összegyűjtötték a területen elszórt szemetet, majd buszra ültek és elindultak Budapestre.
Az első fővárosi állomásuk az Andrássy Dental Fogászati Központ volt, ahol teljes körű vizsgálaton vehettek részt.
A szűrés után a Hősök tere felé vették az irányt és bár a döntősök nem sejtették, ott már várták őket a családtagjaik és szeretteik, hogy az egy hetes távollét után találkozzanak velük. A lányok könnyekig meghatódtak a látogatáson, ahol természetesen ajándékokkal is elhalmozták őket az otthoniak, így a döntősök honvágya egy kicsit enyhült.
A Magyarország Szépe 2018 táborának első hete tehát rengeteg izgalommal, nevetéssel és érzelmes pillanattal ért véget. Elkezdődött a döntő előtti utolsó nagy hajrá időszaka, a versenyzőkre még jó pár felkészüléssel, edzéssel és koreográfiapróbával teli nap vár.