×

Az Eurovíziós Dalfesztivál 2018 osztrák képviselője Magyarországon

Interjú a Magyarország Szépe 2018 döntőjének sztárvendégével, Cesár Sampson-nal.
 

„Budapest a három kedvenc európai városom egyike.” – árulta el Cesár Sampson, aki Ausztriát képviselte a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon Lisszabonban, a „Nobody but You” című dalával.

Az énekes július 8-án a Magyarország Szépe 2018 döntőjében a Kreatív tour alatt élőben előadta a Dalversenyen 3. helyezést elérő számot.

„Ez az első szépségverseny, amin részt vettem, énekeltem. A lányok mindannyian gyönyörűek – művészként folyamatosan a szépséget keresem, akárhol is legyen, hiszen nem mindig ennyire nyilvánvalóan van jelen. Úgy gondolom, egy művész feladata az, hogy megtalálja ezt, akkor is ha rejtve van.”  – mondta a fellépése után.

Az énekes nagyon jól érezte magát a 16 döntőssel a színpadon. „Egy újfajta pörgést adott a dalomnak, a szám jelentésének, tehát belevihettem másféle energiát is. Ezáltal sokkal inkább a női szépség elismerését jelentette – nem annyira az élet értelmének keresését sugallta. Ez egy egészen újszerű élmény volt, nagyon élveztem.”

Cesár azt is elmesélte, hogy hihetetlenül különlegesnek tartja azt a két hetet, amit az Eurovíziós Dalfesztiválon töltött, nagyon jól érezte magát a csapatával és a többi előadóval együtt. „Nobody but You” című dalának hatalmas sikere után az énekes úgy döntött, nem vár addig, míg egy albumra elegendő felvétel elkészül, hanem még az idén kiad két új számot – a rajongói legnagyobb örömére.